kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Felhívás kkv-knak: az online megjelenés versenyelőny

A kis- és közepes vállalatok (kkv) versenyhátránya sokszor abból adódik, hogy nem megfelelő a digitális marketingjük - mondta Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

Az államtitkár a "Neten a cégem" internetes rendezvényen elmondta, arra biztat minden vállalkozást, hogy jelenjen meg a világhálón, mert ez versenyelőnnyel is jár. Hozzátette, a kormány legfontosabb célkitűzése az, hogy nőjön a munkahelyek száma, s ebben jelentős szerepet szán a kkv-knak is.

A "Neten a cégem" akciót elindító Budapest Bankról, a Google Magyarországról és a HonlapABC-ről elmondta, örül annak, hogy vannak Magyarországon olyan cégek, amelyek összefognak, s ingyen, illetve kedvezményesen támogatják a vállalkozásokat abban, hogy megjelenjenek az interneten. Az akciót kezdeményező cégek a program során ingyen készítenek a jelentkező társaságoknak honlapot, s nyújtanak részben ingyen, részben kedvezményesen internetes banki szolgáltatást, illetve adnak pénzügyi tanácsokat, valamint egy ingyenes internetes hirdetési lehetőséget. A szervezők azt várják, hogy még az idén 25 ezer vállalkozás nyit a digitális jelenlét felé, hoz létre honlapot, és alapozza meg jövőbeni sikereit az online eszközök segítségével.

Magyar Nemzet
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek