Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

2,2 millió forint munkahelyteremtő kisvállalkozóknak

2,2 millió forint vissza nem térítendő beruházási támogatásban részesülhetnek azok a Békés megyei vállalkozók, akik a sarkadi és a mezőkovácsházi leghátrányosabb helyzetű kistérségben, regisztrált roma álláskeresőket kívánnak foglalkoztatni - közölte a Békés Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja.

Erdős Norbert, aki egyben fideszes országgyűlési késviselő is elmondta: a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása a Széchenyi-terv keretében, alap esetben a korábbi 800 ezer forintról 1,2 millió forintra emelkedett. Ha azonban a beruházás hátrányos helyzetű kistérségben, vagy településen, például Szarvason vagy Orosházán valósul meg, akkor a támogatás új munkahelyenként 150 ezer forinttal emelkedik.

Ha pedig ugyanez a fejlesztés a leghátrányosabbnak számító kistérségekkel azonos elbírálás alá tartozó településeken, közöttük Sarkadon, Szeghalmon, Békésen és Mezőkovácsházán valósul meg, akkor további 300 ezer forintra számíthatnak a beruházók.

Újabb 500 ezer forintra számíthatnak a pályázók, ha a munkaügyi kirendeltségeken nyilvántartott álláskeresők foglalkoztatására vállalkoznak, sőt, ha roma regisztrált munkakeresőt kívánnak foglalkoztatni, akkor még 200 ezer forint vissza nem térítendő támogatásban is bízhatnak.

Erdős Norbert szerint az új támogatási rendszer összhangban van a kormány munkahelyteremtő szándékaival, s ezen belül a hátrányos helyzetű régiók kiemelt támogatásával is.

Nagy Ágnes, a kormányhivatal megyei munkaügyi központjának vezetője ehhez hozzátette: bízik abban, hogy a Széchenyi-terv pályázatainak segítségével csökkenhet Békésben a munkanélküliség. Felhívta figyelmet arra, hogy a most meghirdetett, kisvállalkozóknak szóló pályázatokat kihasználhatják a megyei vállalkozók, hiszen a térségben jellemzően ezek a cégek tudnak új munkahelyeket teremteni.

Mint mondta egy-egy pályázat legfeljebb 70 százalék támogatás-intenzitású, és minimum két fő alkalmazása esetén számíthat sikerre. Jelentősen egyszerűsítették ugyanakkor a benyújtandó dokumentumok számát, s ezzel is azt kívánják elérni, hogy gyors döntések után mihamarabb állhassanak munkába a munkanélküliek.

Békésben a regisztrált munkanélküliek száma, nem végleges februári adatok szerint mintegy 30 ezer fő, ami némi csökkenést mutat januárhoz képeset. Nagy Ágnes arra számít, hogy a kormány intézkedései, valamint a mezőgazdaság, az építőipar és az idegenforgalom szokásos tavaszi megélénkülésével tovább mérséklődhet a munkanélküliség a megyében.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk