Megjelent: 13 éve

Matolcsy-csomag: júliusig várhatunk a részletekre

Jövőre 550 milliárd forinttal, 2013-ban 900 milliárd forinttal javítja az államháztartás egyenlegét a Széll Kálmán Terv - jelentette ki Matolcsy György.

A nemzetgazdasági miniszter "nagyon komoly" strukturális reformprogramnak nevezte a már idén elinduló átalakításokat, amelyek lehetővé teszik az államadósság csökkentését. Konkrét lépésekről szinte egyáltalán nem volt szó, a legtöbb intézkedést csak júliusra vagy decemberre dolgozza ki a kormány
Navracsics Tibor bevezetőjében elmondta, hogy az elmúlt években a költségvetési hiány óriási volt, 2006-ban például az Izrael által megtámadott Libanon produkált csak nálunk nagyobb hiányt. Azóta 6 megszorítócsomagon vagyunk túl - tette hozzá. Szerinte a megszorítások politikája nem vezet sehová, mivel nem segítette az országot a válásgból való kilábalásból.

A Fidesz - elkerülendő a "zsákutcát" - továbbra sem megszorításokkal, hanem szerkezetátalakítással kívánja elérni a megtakarítást. Navracsics úgy értékelte, a kormány eddigi lépéseivel meteremtette a munkközpontú rendszer alapját, amelyben akiben van szándék, megújulhat. Elmondása szerint erős Magyarországot, erős Európát akarnak, amelyhez hazánknak újjá kell születnie.

A miniszterelnök-helyettes szerint az alapvető reformok után teret kell nyitni a szerkezetátalakításnak. Három fő célja van a kormánynak ennek során: az államadósság csökkentése, amelyet közösségi célnak nevezett. A másik fő cél, hogy megakadályozzák, hogy az államadósság újratermelődjön. Végül pedig olyan feltételeket szeretnének teremteni, amely tartós lendületben tartja Magyarországot.

Ki volt Széll Kálmán?
Pénzügyminiszter, sikeres üzletember és miniszterelnök is volt az Osztrák-Magyar Monarchia egyik meghatározó politikusa, aki Deák Ferenc egyik legkedvesebb mentoráltja volt. Az 1843-ban született Széll a Szabadelvű Párt tagjaként 1875-ben lett pénzügyminiszter, aki rendet teremtett az államháztartásban, takarékossága mellett a bevételeket is növelni tudta, később pedig megszervezte az Osztrák-Magyar Bankot. Az 1878-ban tető alá hozott pénzügyi kiegyezés kulcsfigurája volt. Regnálása ideje alatt alakították ki az adófelügyeletet, mely szintén hozzájárult az államkassza deficitjének csökkentéséhez. A Bánffy-kormány bukása után 1899-ben lett miniszterelnök, a király kérte fel, tisztségét 1903-ig töltötte be, közben megmentette a Szabvadelvű Pártot a széthullástól, melybe végül a Nemzeti Párt is belépett. Kormányprogramjának alapja a nevével jelzett időszak szállóigéjévé lett: "törvény, jog és igazság". Fontos és elismert tagja maradt a honi belpolitikának miniszterelnöksége után is, Ferenc József gyakorta kikérte tanácsát. A közélettől 1911-ben végleg visszavonult rátóti birtokára.
Felesége Vörösmarty Ilona, a költő leánya, kinek gyámja maga Deák volt. 1951-ig viselte nevét a budapesti Moszkva tér, ma jelentették be, hogy a teret ismételten róla nevezik el.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy 7 százalék feletti államháztartási hiányt örököltek, amely miatt rendkívüli intézkedésekre volt szükség, melyekkel 6-800 milliárd forinttal sikerül konszolidálni az államháztartást. Az utóbbi időben viszont jelentős dilemma elé került a kormány, végül úgy döntöttek, hogy a legfőbb bajt orvosolva az eladósodást kezelik. Ennek jegyében 2014 végére 64-75 százalék közötti sávba hozzák vissza az államadósság GDP arányos mértékét.

A kormány 2011 április elsejétől kezdi meg a konzultációkat egy új gyógyszer-finanszírozási rendszer kialakításáról, majd megalkotják az ehhez szükséges jogszabályokat, és 2011 július elsejétől életbe lép az új rendszer - mondta Navracsics Tibor. Hangsúlyozta: a kormány emellett 298 milliárd forintot kíván fordítani az egészségügy korszerűsítésére az Új Széchenyi Terv keretében.

A további intézkedések a rezsiköltségeket, a közbeszerzést, a közmunkaprogramot, a rokkanttá nyilvánítás és a korengedményes nyugdíjak rendszerét érintik, ezek részleteit, szabályozását ugyancsak 2011 július elsejéig alakítják ki. Ugyaneddig az időpontig átalakítják a közszolgálati életpálya modellt, a táppénz-folyósítás szabályait.

A Széll Kálmán terv 26 pontja

1. A törvénymódosítás hatályba lépésétől évi negyvenről húsz napra csökkentik a miniszterek szabadságát.
2. 2011. április 1‐től a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium konzultációkat folytat az érintettekkel egy új, hatékonyabb gyógyszer‐finanszírozási rendszer kialakítása érdekében.
3. 2011. július 1‐ig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Belügyminisztérium kidolgozza a rezsiköltségek befagyasztását lehetővé tévő szabályozás részleteit.
4. 2011. július 1‐ig az országgyűlés elfogadja az új közbeszerzési törvényt.
5. 2011. július 1‐ig elkészítik az új, sok ember munkáját igénylő közmunkák kivitelezési terveit, és előkészítik a közmunkarendszer keretéül szolgáló új jogszabályokat a Belügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium és a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetésével.
6. 2011. július 1‐ig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium koordinálásával megalkotják azokat a jogszabályokat és létrehozzák azokat az intézményeket, amelyek az új rokkanttá nyilvánítási rendszer alapjait jelentik.
7. 2011. július 1‐ig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az érintett tárcákkal együtt felülvizsgálja a korengedményes nyugdíjak rendszerét és javaslatot tesz azok megváltoztatására.
8. 2011. július 1‐ig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, a Belügyminisztériummal, a Honvédelmi Minisztériummal, és a Nemzeti Erőforrás Minisztériummal együtt kidolgozza az új közszolgálati életpálya modelleket.
9. 2011. július 1‐ig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium felülvizsgálja a táppénz‐folyósítás szabályait és javaslatot tesznek azok átalakítására.
10. 2011. július 1‐ig a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium megalkotja az új gyógyszer-támogatási rendszer működéséhez szükséges jogszabályokat.
11. 2011. július 1‐ig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megvizsgálja, hogy a jelenlegi büntetőjogi szabályozás elégséges visszatartó erőt jelent‐e a táppénzcsalásokkal szemben.
12. 2011 szeptemberéig elfogadják a közoktatási és felsőoktatási rendszert szabályozó új jogszabályokat.
13. 2011. december 31‐ig megalkotják azokat a jogszabályokat, amelyek az új nyugdíjrendszer működéséhez szükségesek.
14. 2011. december 31‐ig a Nemzetgazdasági Minisztérium megalkotja azokat a további lépéseket, amelyek a vállalkozások adósságterhének további csökkenéséhez vezetnek.
15. 2011. december 31‐ig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kidolgozza a MÁV adósságrendezésének és átszervezésének tervét.
16. 2011. december 31‐ig a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium megalkotja azokat a jogszabályokat, amelyek a végrehajtási és felszámolási eljárások gyorsítása és átláthatóvá tétele révén csökkentik a vállalkozások terheit.
17. 2012. január 1‐ig az új, átlátható rokkanttá nyilvánítási rendszer keretében méltányosan és elvszerűen felülvizsgálják a korábbi minősítéseket.
18. 2012. január 1‐jével megalakul a Nemzeti Közlekedési Holding, és megkezdődik a közösségi közlekedés szervezeti konszolidációja.
19. 2012. január 1‐jével elindítják a közmunkák új rendszerét.
20. 2012. január 1‐én hatályba lép az új, fenntartható nyugdíjrendszer.
21. Befagyasztják a pártok nominális támogatásának értékét a 2011‐es szinten.
22. Az új alkotmány hatályba lépésével bevezetik az adósságfék intézményét.
23. 2012. szeptember 1‐én hatályba lép az új közoktatási törvény.
24. 2012. szeptember 1‐jével megkezdi működését a felsőoktatás új rendszere.
25. 2013. január 1‐től életbe lép a használatarányos elektronikus útdíj‐rendszer.
26. 2014‐től kétszáz fős országgyűlést választ az ország.



  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek