kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

"Éhezés is van az orvostársadalomban"

Szerdai ülésén az országgyűlés egészségügyi bizottsága egy tartózkodás mellett egyhangúan támogatta, hogy tárgysorozatba vegyék azt az egyéni képviselő indítványt, amelyben felszólítják a kormányt, hogy március végéig dolgozza ki az ágazat dolgozóinak bérrendezéséhez szükséges első lépést.

Kovács József, a bizottság fideszes elnöke közölte: örül, hogy plenáris szintű vitát folytatott a testület a javaslatról, amelyet Gyenes Géza jobbikos és Pősze Lajos független képviselő nyújtott be.

Pősze Lajos úgy fogalmazott: "éhezés is van az orvostársadalomban". A képviselő szerint Magyarországon jelenleg nem lehet megélni az egészségügyi fizetésekből, ezért a rendszer is felelős azért, hogy működik a hálapénz intézménye. Elmondta továbbá, hogy a társadalom többségének is az a véleménye, hogy az egészségügyi dolgozók méltatlanul keveset keresnek.

A független képviselő szerint a jövőben exponenciálisan fog nőni a távozó orvosok száma. Ennek kapcsán pedig felhívta a figyelmet arra is, hogy Németországban mintegy tízezer orvos hiányzik az állami szektorból.

A szavazás egyetlen tartózkodójaként, Nagy Kálmán KDNP-s képviselő kifejtette: azért nem támogatja a javaslatot, mert véleménye szerint a különböző élethelyzetben lévő egészségügyi dolgozók bérezését külön-külön kell megoldani. Ezzel több felszólaló, többek között a benyújtók is egyetértettek, kiemelve, hogy "ők sem egy egységes bértáblában gondolkodtak."
Nagy Kálmán emlékeztetett továbbá hétfőn ismertetett javaslatára, amely a rezidensek átmeneti adómentességéről szólt.

Ehhez Gyenes Géza módosító javaslat benyújtását tervezi, amely szerint az összes egészségügyi dolgozóra ki kellene terjeszteni ezt a kedvezményt. Mint mondta: "ne adózzon, ha már nem kap fizetést."

Szilágyi László LMP-s képviselő is azt mondta, támogatja a javaslatot, hozzátéve, hogy pártja korábban az ehhez szükséges forrást is megjelölte.

Horváth Zsolt fideszes képviselő is kiemelte, az egészségügy fő problémája a bérezés, de azt nem lehet egy lépésben megoldani, a szóban forgó javaslat viszont lehet egy első lépés. Ugyanakkor hangsúlyozta: ez még nem fogja megoldani az ágazat emberi erőfforás hiányát, a dolgozók elvándorlását és a rezidensek problémáját.

Kovács Tibor szocialista képviselő kifejtette: ideje lenne, ha a Ház elé kerülne egy ilyen javaslat, de "ne éjjel fél kettőkor", hogy kellő nyilvánosságot kapjon a kérdés. A szocialista képviselő felvetette azt is, hogy az indítvány általános vitára való alkalmasságáról is szavazzanak, hogy minél előbb tárgyalhassa azt a parlament. Ez a szavazás viszont nem szerepelt a bizottság szerdai programjában, napirendre vételéről pedig a többség nemmel szavazott.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk