kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Andor László: Nincs fellendülés munkahelyek nélkül

A válságot követő fellendülésnek együtt kell járni a munkahelyteremtéssel, ehhez pedig át kell alakítani a munkaerőpiacot és korszerű képzést kell biztosítani, hangsúlyozta Andor László Pozsonyban.

A foglalkoztatásért, szociális ügyekért és a társadalmi befogadásért felelős uniós biztos a "visegrádi" foglalkoztatási miniszterek konferenciáján vett részt. Andor hangsúlyozta, hogy új gazdasági rendre van szükség, amelyben a növekedés tudásalapú, környezetileg fenntartható és elősegíti a társadalmi befogadást. Meg kell akadályozni az előző korszak hibáit, amikor a gazdasági fellendülés közben sem csökkent a munkanélküliség.

Ebben fontos szerepe van az Európai Szociális Alapnak, amely Andor László biztos portfóliójához tartozik. Az Alap a visegrádi országokban is fontos képzési programokat és munkahelyteremtő projekteket támogat.

A biztos elmondta, hogy az Európai Unió 350 milliárd eurót fordított a válság leküzdésére és a fellendülés előkészítésére, és ennek több, mint egyharmadát a munkahelyek megtartására, munkaerőpiaci reformokra fordították. Andor László azt is hangsúlyozta, hogy az új tagállamokban is erősíteni kell a szociális párbeszédet.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk