kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

A nyugdíjkorhatárhoz kötné a Fidesz a bírói jogviszonyt

Legfeljebb az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhatna fenn a bírák szolgálati jogviszonya Lázár János Fidesz-frakcióvezető javaslata szerint. Ez egyike annak a több mint ötven kapcsolódó módosító indítványnak, amelyet hétfő estig nyújtottak be a kormánypártok alaptörvény-javaslatához.

A bírák kinevezésének alsó korhatárát 30 évben határozná meg a Fidesz-KDNP, ahogyan ez már a múlt héten benyújtott módosító indítványok egyikéből kiderült. A jelenlegi szabályok szerint a bírói jogviszony felső korhatára 70 év. Most ezt szállítanák le az öregségi nyugdíjkorhatárra.

Lázár János kapcsolódó módosító indítványai között szerepel az is, hogy a korábbi tervekkel ellentétben mégsem kilenc, hanem változatlanul hat évre nevezné ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökét az államfő. Az MNB-elnök helyett szintén a köztársasági elnök nevezhetné ki a jegybank alelnökeit. A jegybanktörvényhez hasonlóan a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéről szóló jogszabály is sarkalatos, azaz kétharmados lenne.

A fideszes frakcióvezető rögzítené az új alkotmányban, hogy a helyi önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó ügyről - törvényben meghatározottak szerint - helyi népszavazást lehet tartani. Bekerülne az alkotmányba, hogy a magyarországi lakóhellyel rendelkező uniós állampolgárok az önkormányzati és az európai parlamenti választáson választók és választhatók; polgármester azonban csak magyar állampolgár lehet. A Magyarországon menekültként, bevándoroltként vagy letelepedettként elismert emberek ugyancsak szavazhatnak az önkormányzati választáson, jelöltek viszont nem lehetnek a javaslat szerint.

Lázár János indítványozza azt is, hogy szerepeljen az alkotmányban: akinek szabadságát alaptalanul vagy törvénysértően korlátozták, kárának megtérítésére jogosult. Kimondaná továbbá, hogy "elhelyezés céljából tilos Magyarország területére szennyező hulladékot behozni". Valamint beemelné az alaptörvénybe azt is, hogy az egészséghez való jog érvényesülését az ország a többi között természetes, génmódosítás-mentes, egészséges élelmiszerekkel és tiszta ivóvízzel is elősegíti. Ezt azzal indokolja, hogy vizsgálatok szerint "az életfolyamatokat károsító ágensek több mint 70 százaléka a táplálékkal és az ivóvízzel kerül a szervezetbe".

A független Szili Katalin egyik kapcsolódó módosító javaslata előírná, hogy a kormány és tagjai a kabinet általános politikájának kialakítása és a jogszabályalkotás során döntéseiket a társadalom széles körének bevonásával, valamint a civil társadalom szakmai és érdek-képviseleti szervezeteivel való egyeztetéseken keresztül hozzák meg. Kimondaná azt is, hogy az önkormányzatnak a döntéseiről egyeztetnie kell a helyi lakossággal és civil szervezetekkel.

Kezdeményezi azt is, hogy - a Fidesz-KDNP terveivel ellentétben - a Magyar Nemzeti Bank elnökét, a Legfelsőbb Bíróság elnökét és a legfőbb ügyészt öt évre válasszák. A politikus szerint az ombudsman helyetteseit a parlamentnek kellene megválasztania, feladatukat pedig az alapvető jogok biztosától függetlenül végeznék. Azt a saját alkotmánytervezetében szereplő indítványát is átemelné a kormánypártokéba, amely különbséget tenne a címeres állami zászló és a nemzeti lobogó között.

Szili Katalin úgy pontosítaná a választójogi szabályokat, hogy nincs választójoga annak, aki jogerős bírósági ítélet alapján cselekvőképességet kizáró gondnokság, illetőleg közügyek gyakorlásától eltiltás hatálya alatt áll. Mint indoklásában írja: méltánytalan, hogy azok az állampolgárok, akiknek csak korlátozott a belátási képessége, de mindennapi ügyeiket maguk intézik, a hatályos alkotmány és választási törvény szerint nincs választójoga.

A volt házelnök nem nevesítené az alkotmányban a Magyar Művészeti Akadémiát, mondván hogy az nem állami intézmény, hanem társadalmi szervezet, így nincs indok a külön alkotmányos védelmére. A Jobbik azt javasolja, hogy ne viselhessenek közhivatalt azok, akik rendszerváltás előtt állami vagy pártvezetők voltak, illetve erőszakszervezet vezetőjeként vagy szigorúan titkos tisztként tevékenykedtek.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk