Megjelent: 13 éve

Orbán nem tárgyal a rendvédelmi szakszervezetekkel

Orbán Viktor nem vesz részt a Rendvédelmi Szervek Érdekvédelmi Fórumának ülésén. Márpedig a Pintér Sándor belügyminiszterrel tárgyalóasztalhoz ülő érdekvédők tőle vártak ígéretet arra, hogy megmaradjon az egyenruhások korkedvezményes nyugdíjba vonulása - cikkezi a Népszava.

Csalódottak lesznek a Belügyminisztériumba érkező rendvédelmi érdekképviseleti vezetők: hiába várják a Rendvédelmi Szervek Érdekvédelmi Fóruma (RÉF) ma délelőtti ülésére a miniszterelnököt, ő ugyanis nem tárgyal a szakszervezetekkel.

Bárdos Judit, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének (BRDSZ) főtitkára a Népszavának azt mondta: azért Orbán Viktortól várnak ígéretet, mert valójában nem a belügyminiszteren múlik, sikerül-e megegyezni a szolgálati nyugdíj megőrzéséről. Márpedig ettől nem tágítanak, még a kilátásba helyezett 20-30 százalékos béremelés, illetve a kormány által korábban is felvetett életpályamodell ismételt ígéretére sem. Bárdos szerint ez csak azoknak lehet "jó csere", akik ezután lépnek állományba, a jelenlegi kollégáknak viszont aránytalan áldozat. Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet (FRSZ) főtitkára is azt mondta: nem lehet tárgyalási alap, hogy lemondjanak a szolgálati nyugdíjról, a például egy tiszthelyettesnél várható 20 ezer forintos nettó béremelésért cserébe. Arról pedig hallani sem akarnak, hogy lemondjanak az utcai demonstrációkról.

Népszava
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk