kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Hamarabb is hozzájuthatunk az egészségpénztári megtakarításhoz

Minél előbb készíti el valaki az adóbevallását, annál hamarabb érkeznek meg az egészségre költhető forintok az egészségpénztári számlára. A PSZÁF most megjelent szektorelemzése alapján a kasszák jól működtek 2010-ben is. Nőtt a tagok száma, emelkedett a tagdíjbevétel - a tagok által fizetett díj és a munkáltatói hozzájárulás egyaránt - és kismértékben csökkentek a pénztárak kiadásai.

images

A magyar állam 2001. óta részesíti a kasszákba díjfizetőket ugyanakkora adókedvezményben, mint a nyugdíjpénztári tagságot. Ebben az évben a magánszemély a befizetése után 20 százalékkal, de legfeljebb 100 ezer forinttal csökkentheti az adóját - az önsegélyező pénztárral együtt 100 ezer forinttal, a nyugdíjpénztárral együtt 120 ezer forinttal.

Az adóvisszatérítést az egészségpénztári számlán írják jóvá. Bár a bevallás benyújtásának hivatalos határideje május 20-a, aki korábban elkészíti, jobban jár: a visszatérített összeg előbb fog a saját számlán kamatozni és előbb lesznek elkölthetők az egészségforintok.

A hatályos adótörvények alapján az adóévben legalább 24 hónapra lekötött megtakarítás plusz 10 százalékos szja-kedvezményben részesül (a lekötés adóévében vehető igénybe) és a pénztártag által az adóévben prevenciós céllal igénybevett szolgáltatás összegének 10 százaléka után is jár adókedvezmény.

Az egészségpénztári hozzájárulás az egyik legnépszerűbb és leggyakrabban használt, kifejezetten egészséggel kapcsolatos béren kívüli juttatás. A jogszabály a minimálbér 30 százalékában határozza meg az egészségpénztári munkáltatói befizetés felső határát, amelyet 19,04 százalékos adó terhel. A foglalkoztatói hozzájárulás után nem kell járulékot fizetni.

A több mint harminc piaci szereplő közül azonban nehéz kiválasztani a legmegfelelőbbet. Mindenekelőtt a tagdíjat, a kínált szolgáltatásokat és a működési költségre levont összeg nagyságát érdemes összevetni. Lévén szó megtakarításról, a hozam sem mellékes, igaz ezt viszonylag nehéz kideríteni, miután a törvény nem kötelezi a kasszákat a közzétételre.

A pénztárak általában a megtakarítóknak, illetve közeli hozzátartozóiknak kiegészítő egészségbiztosítási, valamint életmódjavító szolgáltatásokat nyújthatnak, amibe az OEP által nem finanszírozott egészségügyi szolgáltatások széles köre beletartozhat. A befizetéseket elkölthetjük a patikákban, vásárolhatunk gyógyfürdőkbe szóló belépőt, gyógy- és egészségügyi üdülést vagy sportbérlet. Egyre több kassza helyez hangsúlyt a prevencióra is. Nem mindegy azonban, hogy egy pénztár hány szolgáltatóval áll szerződéses kapcsolatban, és azok milyen kedvezményeket kínálnak a pénztártagoknak. Ettől függ ugyanis, hogy milyen konkrét szolgáltatások finanszírozhatók a megtakarításból.

Más hosszú távú megtakarítással szemben az egészségpénztári befizetések azonnal felhasználhatók.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk