kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Életmódváltó programban vettek részt az Erste Leasing dolgozói

Sikeresen valósította meg egészségre nevelő programját az Erste Leasing Autófinanszírozási Zrt. a Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében nyert közel 10 millió forintos összegből - tudatta a cég sajtóközleményében.

Az Erste Leasing sikeresen hajtotta végre munkatársainak egészségmegőrzésére és javítására indított egy éves programját. Kiemelten fontos cél volt, hogy a TÁMOP keretében megvalósuló program a munkához és a teljesítmény-elvárásokhoz kötődő stressz, a mozgásszegény életmód és az egészségtelen táplálkozás rossz élettani hatásait enyhítse a munkatársak körében - mondta Megyeri István, a cég elnök-vezérigazgatója.

A pályázat keretében a cég dolgozóinak közel egyharmada vett részt a szemléletformáló életmódprogramokon, s ezek sikerén, jótékony hatásán felbuzdulva a vezetőség szeretné hosszabb távon is fenntarthatóvá tenni a munkatársak ilyen jellegű fejlesztését a jövőben elérhető hasonló támogatások által.

A programsorozat lebonyolítását a CoVa (Corporate Values) Szervezetfejlesztési és Vezetési Tanácsadó Kft. szakértői segítették. A szakemberek olyan komplex, több mint 20 programelemből álló programsorozatot alakítottak ki, amelynek eredményeképp az abban részt vevő munkavállalók fizikai és pszichés állapota egyaránt határozottan javult, illetve komoly lépést tettek a kiegyensúlyozottá, harmonikussá válás útján, ezzel elősegítve a kiváló munkahelyi légkör kialakulását és a szervezeti hatékonyság javulását.

Megyeri István kiemelte: a program három fő elemre épült: az egészségtudatosság fejlesztésére az egészséges táplálkozáson, illetve energiaegyensúlyon keresztül, a lelki egészség védelmére, illetve a testmozgást elősegítő szabadidős programokra.

A dolgozók körében a legnépszerűbb programok jellemzően az autogén tréning, a hát-, váll-, és nyakmasszázs, illetve a munka- és sportpszichológiai mérések voltak, de kiemelkedően magas érdeklődés mutatkozott a jóga órák és a stressz-menedzsment foglalkozások illetve a különböző egészséges életmód köré épülő előadások iránt.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk