Megjelent: 13 éve

Provokáció a rendvédelmisek tüntetésén?

Nem csak a rendvédelmi állomány tagjai jelentek meg, és ez "diszharmóniát eredményezett" Pintér Sándor szerint.

Pintér Sándor szerint nem zárható ki, hogy provokáció történt a rendvédelmi dolgozók pénteki budapesti tüntetésén.

A belügyminiszter kedden a parlament nemzetbiztonsági ülésén kérdésekre válaszolva azt mondta: megítélése szerint "nem egyértelmű, hogy provokációmentesen történtek a dolgok" az Országház előtti demonstárción, ezért vizsgálatot kell indítani.

A fideszes Németh Szilárd felvetésére, amely szerint nem rombolja-e a rendőrség tekintélyét, hogy tagjai a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesülethez tartozókkal együtt tüntettek, áttörték a kordont és "be akarták törni a Parlament kapuját", a miniszter sajnálatosnak nevezte, hogy a demonstráción nem csak a rendvédelmi állomány tagjai vettek részt, és ez "diszharmóniát eredményezett".

Hangsúlyozta, hogy a törvénysértőkkel szemben - így azokkal a tűzoltókkal szemben is, akik a korábbi rendvédelmi tüntetésén tűzcsapokat nyitottak ki az Andrássy úton - meg kell történnie a felelősségre vonásnak.

Pintér Sándor kiemelte: bízik a rendőrökben, abban, hogy hűek maradnak esküjükhöz. A rendvédelmi dolgozók tüntetését sosem biztosította a rendőrség, a törvények betartásáról a szervezőknek és a résztvevőknek kellett gondoskodniuk, és az esetek nagy többségében ezt meg is tették, "jelentős, helyrehozhatatlan rendbontás" nem történt - tette hozzá.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk