Megjelent: 13 éve

"A közvélemény fel sem fogja, hogy mekkora a baj"

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint egyes régiókban már néhány orvos elvándorlása is képes lenne működésképtelenné tenni az egész ellátórendszert. Közben Németország keleti felében már nemcsak dolgozni várják háziorvosainkat, hanem családostul letelepedést ajánlanak nekik.

Ahogyan Szócska Miklós egészségügyi államtitkár fogalmazott: az egészségügyben hatalmas a zűrzavar, melynek rendbetétele gigászi munkát igényel. A Magyar Nemzet Online többek között Papp Magort, a Magyar Rezidens Szövetség elnökét is megkérdezte a témában. Az egészségügyi ellátás évek óta veszélyben van, és csak szabálytalanságok árán fenntartható. Belegondolni is rossz, hogy hány beteg látta már ennek a kárát - szögezte le Papp Magor. Van olyan szakterület, ahol a minimumfeltétel szerinti létszám fele sincs meg. Éppen ezért újra kell definiálni a humán erőforrás szempontjából is az ellátórendszert. Papp Magor szerint a közvélemény fel sem fogja, hogy mekkora a baj.

Magyarországon a bérezési politika az elmúlt 20-30 évben kisiklott, a szellemi munka becsületét kell visszahozni - mondta el a Magyar Nemzetnek dr. Pavlik Gábor, a Semmelweis Egyetem tanára. Két út van arra, hogy egy fiatal orvos megéljen, az egyik az, hogy látástól vakulásig dolgozik, a másik a paraszolvencia. Beállhat egy olyan jelenség, hogy a röntgenorvos, az aneszteziológus vagy a labororvos többet keres hálapénz hiányában is, de a sebész meg a szülész már fizetést sem kap, mondván, ő olyan, mint a pincér vagy a fodrász - vélekedett dr. Pavlik.

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szombaton az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének keszthelyi egészségpolitikai fórumán elmondta, Németország keleti felébe már nemcsak dolgozni várják háziorvosainkat, hanem családostul letelepedést ajánlanak nekik. Több százan élhetnek a lehetőséggel, ha ismerik a nyelvet. A fórumon elhangzott, már folyik a részvételi szándék föltérképezése egy jelentősebb orvosi tiltakozó akcióhoz.

Magyar Hírlap/Magyar Nemzet
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk