Megjelent: 13 éve

Széles skáláról választhatnak a munkát kereső diákok

A könnyű fizikai munkától a végzettséghez kötött irodai állásig bőven akad munkalehetőség a diákok számára - adta hírül a Magyar Rádió műsora. Kiderült az is, a 800 forintos óradíj már jónak számít a hallgatók számára.

images

images

A zsebpénz mellett a szakmai tapasztalat megszerzésének lehetősége is motiválja azokat, akik diákmunkát vállalnak. A nyári szünet közeledtével megélénkül a forgalom az iskolaszövetkezetekben.

Másody Szabolcs, a MŰISZ Iskolaszövetkezet marketingvezetője elmondta: a tanév végéhez közeledve sok fiatal kezdi figyelni a munkalehetőségeket, írják önéletrajzaikat. Szakmai tudás és nyelvismeret birtokában nemcsak könnyebb diákmunkát találni, de az elérhető fizetés is magasabb lehet. Slágermunka nem létezik, mindenki a saját időbeosztása és szakmai felkészültsége alapján választ - tette hozzá Másody Szabolcs.

A főiskolai, egyetemi évek után az első állandó munkahely megszerzéséhez nagy segítséget jelent, ha az önéletrajzban szerepel a szakmai gyakorlat - hangsúlyozta műsorunkban Herczku Mónika HR-szakértő, karrier-tanácsadó hozzátéve: az a szerencsés, ha a hallgató olyan területen vállal nyári munkát, amely kapcsolódik a szakterületéhez. Herczku Mónika felhívta a figyelmet arra is, hogy már önmagában az is előnyt jelenthet a diploma utáni első állásinterjún, ha kiderül: a jelentkező már vállalt munkát, dolgozott valahol.

Magyar Rádió

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk

Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy... Teljes cikk

Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint?

A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok... Teljes cikk