Szerző: Berta László
Megjelent: 13 éve

Sok termelő cég ügyeskedik a rehabilitációval

Súlyos milliók fizetése helyett hajlandók lennének arra, hogy munkatársaik közé emeljenek megváltozott munkaképességű és fogyatékos embereket, azonban a nagy tömegek befogadására képes termelésben a legrosszabbak a cégek kilátásai. A rehabilitációs hozzájárulás emelése pedig nehezen kezelhető kényszerhelyzetet teremtett.

images

A rehabilitációs hozzájárulás emelése óta a munkaerő-kölcsönzők behajóztak azokra a vizekre, ahol korábban a civil szervezetek próbálták álláshoz juttatni a megváltozott munkaképességű személyeket. A két oldal egy-egy komoly tapasztalattal rendelkező szereplőjét kérdeztük arról, milyen a gyártó, termelő ágazatok helyzete.

A Motiváció Alapítvány ügyfeleinek nagy része mozgássérült, de vannak belgyógyászati problémával leszázalékoltak, hallássérültek és pszichiátriai betegek is. Többségüket irodai tevékenységre részmunkaidőben helyezik el, de van példa a könnyű fizikai munkára, takarításra, kertészeti tevékenységre is. Specialistának számítanak ezen a területen, a munkáltatók mégsem keresnek náluk nagy tömegeket a rehabilitációs hozzájárulás emelése óta, általában 1-3 főt kérnek. Telemarketinges munkára igényeltek már tíz-húsz főt, de ügyfeleik erre a munkára nem szívesen vállalkoznak.
A rehabilitációs hozzájárulás emelésekor hirtelen megnőtt a kereslet, azóta némileg csökkent az érdeklődés az alapítványnál. Almásy Zsuzsa elmondta, sokfelől hallani, hogy csak azért veszik fel a fogyatékossággal élő személyeket, hogy ne kelljen a majd' egymilliós rehabilitációs hozzájárulást kifizetni. A Motivációnál elmondják munkáltató partnereiknek, hogy akár jól is járhatnak, ami sokszor bejön: ellenkezőjére változik a hozzáállás. Tájékoztatással lehet közelíteni a feleket, sok közvetlen kapcsolatfelvétellel. "Meghívjuk magunkhoz a munkáltatókat, hogy személyesen találkozhassanak a leendő munkavállalókkal. Ennek mindig van eredménye. Volt alkalom, amikor öt érdeklődő álláskeresőnk jött el egy munkaajánlatra, és négyet "elvitt" a vállalat elektronikai összeszerelő munkára, másik esetben harminc érdeklődőből ötöt, akik lassan másfél éve irodai munkát végeznek - tudtuk meg Almásy Zsuzsától.


"A munkáltatóknak el kellene fogadniuk, hogy gyártó és termelő tevékenységre három műszakban 8 órában nem könnyen találnak fogyatékos személyt. Nem lehet ugyanazt a követelményt ráhúzni a megváltozott munkaképességűekre, mint a belső állományra" - mondta a HR Portálnak Almásy Zsuzsa, a Motiváció Alapítvány Munkaerő-piaci Szolgáltatás vezetője.

Látrányi Bea szerint a gyártó vállalatoknál nem tudják megosztani a 8 órás műszakot a belső szabályzatok, kollektív szerződés, munkaidő-beosztás és bejárás szervezése miatt. "Jelentős többletköltséggel járna pl. 4-6 órás műszakok tervezése, a három műszak esetében a 6 buszforduló helyett 9-12 lenne" - mondta a Job and Career Kft. cégvezetője. Emellett osztja azt a nézetet, hogy nehezebb a termelésbe küldeni jelöltet, mint pl. adatrögzítésre, de nem lehetetlen. Kikölcsönzött munkatársaik körében van olyan, aki súlyos betegségből gyógyult meg vagy baleset miatt leszázalékolt, és alkalmas a termelő munkakörre. Partnereik igyekeznek megkönnyíteni elhelyezésüket, pl. ülőmunkás területekre osztják be őket.
"A munkáltatóknak jobban el kell fogadni a fogyatékossággal élő személyeket, egy autista is tudhatja azt, amit más" - mondta lapunknak Turi Demeter, akinek Asperger-szindrómája van, ami az autizmus enyhébb formája. Két éve dolgozik a Concorde Értékpapír Zrt.-nél, és nagy szenvedéllyel beszél erről. "Szeretnek a kollégáim, ezt a munkahelyet beton biztosan megtartom, innen sehova nem mozdulok." Turi Demeter dokumentumokat rendez, és arra gondol, hogy más feladatkörben is kipróbálná magát, mert van gépírói és szövegszerkesztői végzettsége. "Segítség nélkül nem megy, a Salva Vita Alapítvány nélkül nem mozdultam, egy próbálkozást kivéve, amikor a munkaügyi központban egy már betöltött állásra pályáztattak, az persze nem jött össze" - foglalta össze álláskeresési tapasztalatait Demeter, aki a Gyermekház Gimnázium tanulójaként menetel az érettségi felé.


Úgy hírlik, a gyártó vállalatoknál az a félelem él, hogy fogyatékossággal élő személyek bevonásával nem tudják teljesíteni a követelményeket, ezért lehet, hogy a Motiváció Alapítványnak a nagy gyártókkal, termelőkkel kevés a kapcsolata. De azért küzdenek: két termelő céget éppen most puhítanak, amelyek hajlanak a 8 órás munkaidő átgondolására és megosztására. Almásy Zsuzsa elmondta, hogy inkább a szolgáltatás felé keresnek partnercégeket, ahol nagyobb az esélye az elhelyezésnek. "Ügyfeleinket jól ismerjük, képességeikből, szükségleteikből indulunk ki. Sok esetben a könnyebb fizikai munka is szóba jön. Igény volna az egyszerű betanított munkára is, csomagolás, borítékolás, címkézés, összeszerelés stb., de ezekből sajnos egyre kevesebb van" - tudtuk meg Almásytól.

A Motiváció ügyfeleinek többsége 40-80 százalék közötti leszázalékolt, így egészségkárosodásuk miatt nem bírnak 8 órát dolgozni, főként nem gyártósoron. Almásy szerint a civilek a volumenekben nem tudnak segíteni. Harminc mozgássérült kell? De mindegyik más, ha az egyiknek asztmája van, már nem alkalmas ugyanarra a feladatra. Ezért a munkáltatók sok esetben az egyszerűbb utat választva ügyeskednek, "rokkantosítanak", vagy fizetnek.
Czikora Róbert telefonközpontos egy oktatási intézményben, felnőtt korában veszítette el a látását, elmondása szerint a Szempont Alapítvány elemi rehabilitációs szakemberei tanították meg újra élni. Kérésünkre összefoglalta, milyen az ideális munkáltató: "részletesen beszélnie kell arról, milyen tevékenységeket végez, csak így lehet meghatározni, milyen feladat várhat egy látássérültre. Munkatársként kezeljen, ne a sajnálat és a szánalom vezérelje. Jó, ha tudja, hogy vak személy esetében sok esetben a Jaws képernyő felolvasó program elengedhetetlen a munkavégzéshez. Az adott munkahely akadálymentesítése az épülettől és a környezettől függ. Egy látássérült számára az épület nem attól akadálymentesítés, hogy vannak-e rámpák. A lift gombjai mellett Braille-írással fel kell tüntetni az emeleteket. Fontos a munkatársak érzékenyítése. A betanulási idő sokat segít a munka elvégzésében."

Czikora Róbertet bosszantja, az a tévhit, hogy egy vak munkatárs mellé kell egy látó, aki folyton a sarkában van. Néhány példa a sok közül, hogy milyen feladatokat képes ellátni részben vagy teljesen önállóan egy látássérült: bejövő és kimenő hívások, ezek adminisztrálása számítógépen; értékesítési feladatok telefonon keresztül; nyomtatás, scanelés; számítógépes adatrögzítés; szerződések megírása, tízujjas gépelés; hivatalos levelezés magyar és idegen nyelven; időpont egyeztetések telefonon; weboldal figyelése, frissítése, feltöltése; pályázatírói feladatok ellátása; idegennyelv-oktatói feladatok; jogi tanácsadás.


Látrányi Bea szerint a megváltozott munkaképességűek esélyeit az is rontja, hogy a munkaerő-kölcsönzésről az a téves elképzelés el, hogy munkáik időszakosak, pedig ez sok esetben nincs így. "Több éves munkalehetőség van megbízható partnereknél. Jelenleg is 20-25 pozícióra keresünk megváltozott munkaképességű személyeket. Elhelyezett munkavállalóink szeretnek nálunk dolgozni és hálásak a lehetőségért" - mondta el Látrányi.

A munkaerő-kölcsönzők tevékenységében az elmúlt években döntő változást hozott, hogy jóval gyakrabban interjúztatnak megváltozott munkaképességű embereket. Ennek oka, hogy a cégek sok esetben átruházzák a rehabilitációs hozzájárulás emelése miatti toborzás feladatát, amiben a gyakorlott szakemberek is vért izzadnak. A Job and Career irodáiban a megváltozott munkaképességű jelöltek többsége betanított munkára jelentkezik, ritkán találkoznak szakmunkás vagy érettségizett érdeklődővel.

Látrányi Bea szerint több részmunkaidős állás kellene, de ez a "nem megváltozottak" esetében is csak 2-3 százalék. Amíg nincs adó- vagy járulék kedvezmény a részmunkaidőre, a munkáltatók nem tesznek erőfeszítéseket, pedig sokkal több igazán dolgozni akaró kismamát és megváltozott munkaképességű személyt lehetne integrálni a munkaerőpiacra.

Látrányi úgy látja, hogy a munkára jelentkezők csekély hányada helyezhető el, rengeteg munkával jár dolgozni akaró és egészségügyi szempontból alkalmas jelölteket találni. "Tavaly több mint ötven megváltozott munkaképességű jelentkezőt helyeztünk el, elsősorban konyhai, terjesztői, adatrögzítői és gyártósori operátor munkakörökbe" - tette hozzá a szakember. A számítógépes alapismeretek sokaknál hiányoznak, ami nemcsak az adatrögzítésnél, de már a termelésnél is elengedhetetlen az automatizált gépsorok miatt, ezért számítógépes felzárkóztatást szerveznek, segítenek az önéletrajz megírásában.

A Motiváció Alapítványnál álláskeresési tréningeket tartanak ügyfeleik számára: álláskeresési, önismereti, kommunikációs technikákkal, állásinterjúra való felkészüléssel támogatják a visszajutást a munkapiacra. "A fogyatékosokkal szemben még mindig előítélet érezhető, általános nézet, ha valakinek testi fogyatékossága van, semmire nem alkalmas. Azt kell megmutatni, hogy ez nem igaz, hiszen mindenki lehet értékes munkaerő, csak a megfelelő helyre kell kerülnie. Minden a személyes meggyőzésen múlik" - fejtette ki Almásy Zsuzsa. Ebben lehet valami, mert évente 350-400 új ügyfelük közül átlagosan 70-et helyeznek el a nyílt munkaerő-piacon.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk