kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Egymillió új munkahely jön létre Európában az idén

Legalább egymillió új munkahely jön létre Európában az idén, az európai vállalatok pedig 1,8-2 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak 2011-ben - mondta Jürgen R. Thumann, az európai munkaadók szervezete, a Businesseurope elnöke pénteken a tagszervezetek elnökeinek budapesti ülését követő sajtótájékoztatón.

images

A Businesseurope elnöke az ülésről beszámolva elmondta: a viták alapján üzenetet állítanak össze az európai gazdaság helyzetéről az Európai Tanács június 24-i ülésére. A munkaadói szervezetek elhatározták azt is, hogy tárgyalásokat kezdenek az Európai Szakszervezeti Szövetséggel a munkaidő-irányelvről - közölte Jürgen R. Thumann.

Futó Péter, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetégének (MGYOSZ) elnöke a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a magyar európai uniós soros elnökség legnagyobb üzleti összejövetele volt a pénteki, a Businesseurope 33 tagállamából 90 üzletember volt jelen a budapesti találkozón.

Jürgen R. Thumann elmondta: a szerbiai munkáltatók szövetsége pénteken csatlakozott a Businesseurope-hoz, ezt is jóváhagyták az ülésen. Elmondta azt is, hogy a tagszervezetek további két évre megválasztották a BusinessEurope elnökévé, így második periódusát kezdheti a szervezet élén.

Az ülésen megvitatták az európai gazdaság helyzetét, valamint a magyar elnökség eredményeit - tette hozzá Jürgen R. Thumann. Hozzáfűzte: a Businesseurope képviselői csütörtökön találkoztak Schmitt Pál köztársasági elnökkel, és Martonyi János külügyminiszterrel, pénteken pedig egyórás eszmecserét folytattak Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel.

A budapesti tanácskozáson szó volt a soron következő lengyel uniós elnökség prioritásairól is. Az ülés központi témája az volt, hogyan lehet bővíteni az innovációt Európában, és hogyan lehet megfelelni az új versenytársak - például Kína - megjelenése okozta kihívásoknak - emelte ki az elnök. Európának vissza kell térnie a fenntartható növekedés útjára, meg kell tartania versenyképességét - hangsúlyozta.

A Businesseurope-nak az Európai Tanács június 24-i ülésére előkészített fő üzenete, hogy csak vállalkozásbarát környezetben lehet sikeresen előállítani új termékeket, szolgáltatásokat, valamint új munkahelyeket teremetni. A munkaidő-irányelvvel kapcsolatban elmondta: a szakszervezetekkel ősszel kezdik a tárgyalásokat, ezekbe Andor László foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős európai biztost is bevonják.

A Businesseurope 35 európai állam több mint 20 millió európai vállalatát képviseli, ezeknél a cégeknél mintegy 120 millió munkavállaló dolgozik - mondta Jürgen R. Thumann. A Businesseurope-nak összesen 41 tagszervezete van - fűzte hozzá.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk