Megjelent: 13 éve

Mégsem 3 hónapig jár csak a munkanélküli segély

Újabb részleteket közölt a portfolio.hu a Pintér Sándor belügyminiszter által pénteken benyújtott közfoglalkoztatással összefüggő törvénymódosítási javaslatból, eszerint mégsem csökken három hónapra az álláskeresési járadék maximális folyósítási időtartama. A folyósítás felső határa az eddigi 270 napról 180 napra csökken.

Ahogy már hírt adtunk róla, a Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett, az Országgyűlés honlapján olvasható indítvány foglalkoztatást helyettesítő támogatásra cserélné a jelenlegi bérpótló juttatást. Az új fajta támogatásra nem lehetne jogosult, aki nem vesz részt a közfoglalkoztatásban, vagy nem folytat álláskereső tevékenységet, illetve nem fogadja el a számára, törvényben előírt feltételekkel felajánlott munkalehetőséget. Ez mellett a szociális segély is megvonható lesz megfelelő időtartamú biztosítási jogviszony hiánya esetén. A javaslat szabályozza a szociális ellátások együttes maximális összegét is.

A munkanélküliek ellátása eddig az álláskeresési járadék, az álláskeresési segély, bérpótló juttatás és a rendszeres szociális segély igénybe vételével történhetett. Az álláskeresési járadék folyósítási idejének 180 napban maximálása azért meglepő, mert Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter már az elfogadott konvergenciaprogram bemutatásakor, áprilisban elmondta, hogy a különféle munkaerő-piaci támogatások 2012. január elsejétől csak 3 hónapra járnak. Ezt tartalmazza a kormány konvergenciaprogramja is --– írja a portfolio.hu.

Az új terv szerint az álláskeresési segély megszűnik. Illetve csak azok válnak a jövőben jogosulttá erre a támogatásra, akik az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évben váltak álláskeresővé.

portfolio.hu/MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk