kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Főként a válságövezetből toboroznak munkaerőt a németek

A szakemberhiány mérséklése érdekében az európai gazdasági válságövezetekből, főként Spanyolországból, Görögországból és Portugáliából toboroz munkaerőt a német munkaügyi hivatal (BA).

images

images

"Nagy lehetőség rejlik Spanyolországban, több ezer mérnök és számítástechnikai szakértő munkanélküli" --– idézte Monika Varnhagent, a ZAV munkaközvetítő ügynökség igazgatónőjét hétfői számában a Die Welt című német napilap. A németországi munkalehetőségek iránt mintegy 17 ezer spanyol érdeklődik.

Eközben a ZAV Görögországban és Portugáliában is puhatolózik. A portugálokat főleg az ápolói munkák érdeklik, de Németország a görög orvosoknak is vonzó célállomás. Bulgáriában és Horvátországban főleg a mérnökök, orvosok, ápolók és szakmunkások jelentenek lehetőséget.

A külföldről érkező szakképzett munkaerővel kapcsolatos legnagyobb probléma a nyelvtudás hiánya. "A németet nehéz elsajátítani" -– magyarázta Varnhagen. Sok európai ország idegennyelv-oktatásában már nem is szerepel a német. Ezenfelül az angolszász országok nemcsak munkahelyet nyújtanak a bevándorlóknak, de nyelvtanfolyamot és lakást is, valamint óvodai helyet a gyereknek és állást a feleségnek.

A ZAV igazgatónője szerint ez Németország számára is követendő példa. "Nem elég, hogy vonzó cégeink és termékeink vannak, a társadalomnak is késznek kell lennie ezeknek az embereknek a befogadására" -– mondta.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk