kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Tudattalan félelmeink akadályozhatják meg a változást

A tudattalan félelem a kiválóságtól, a ragaszkodás a múlthoz, a változás elutasítása néha annyira erős, hogy teljesen lefékezi a vezető fejlődési erejét, és a coach nem képes kilendíteni őt a holtpontról. Sárvári György, a Neosys ügyvezető igazgatója úgy véli, egy jó coach felismeri ezt és el tudja engedni őt.

Vannak emberek akik nem akarnak fejlődni, de vágynak rá, és vannak élethelyzetek, amikor az ember nem mer előrelépni, pedig tudja, hogy itt az ideje. Vannak olyan tanítványaim a harcművészeti klubban és ügyfeleim a coachingban, akik bár lejárnak edzeni, illetve részt vesznek a tanácsadói folyamaton, mégsem várható tőlük komoly fejlődés.

Valahogy úgy vannak vele, hogy bár sok mindent megtesznek azért, hogy előrelépjenek, de amikor elérkezik a fejlődés intenzív időszaka vagy pillanata, mindig megtorpannak a nagyobb változás előtt, vagy ha a munka erősebb befektetést követel tőlük, megállnak és hezitálni kezdenek, illetve a legintenzívebb szakasz előtt lefékeznek. Olyanok, mint azok a sportolók, akik folyamatosan ott vannak az érem közelében, de valami hiányzik belőlük, hogy elnyerjék, és élsportoló legyen belőlük.
Hiányzik belőlük az a plusz, ami a kiválósághoz szükséges.

Sokszor tűnik megmagyarázhatatlannak ez a magatartás, mert az edző vagy a coach látja a versenyzőben és a vezetőben a legnagyszerűbb lehetőségeket, a meghaladás esélyét, az előrelépés rejtett vágyát, de ők mintha félnének attól, hogy igazán nagyok legyenek, és ezért megmaradnak a középmezőnyben. A döntő pillanatban tudattalanul behúzzák a féket.

Mi fékezi le a vezető fejlődési erejét?

Valószínűleg nem szándékosan teszik ezt, mert: olyan mély félelmek működnek bennük, olyan erős a megkapaszkodási ösztönük a múltjuk egy szegletében, vagy egy korábbi sérülésben, ami meggátolja őket abban, hogy a jelenben kibontakoztassák a legjobb formájukat, a tehetségüket. A múlt gyakran visszaköszön a jelen korlátozó és lehúzó nehezékeként, és meggátolja a fejlődés lehetőségét.

Sokszor látom, milyen mélyen képes korlátozni egy embert a múltban átélt fájdalma, sérülése, mennyire rossz röppályájára tud állítani valakit a szüleitől átvett szorongás, vagy kielégítetlen becsvágy. Amikor valaki mélyen elmerül múltja sebesüléseiben, illetve nem tárja fel és engedi el őket, nagyon nehéz segíteni neki, hogy a jelenben élve megtalálja a munkájában a legjobb kihívásokat, és azokhoz mérten építse fel a jövőjét.

A tudattalan félelem a kiválóságtól, a ragaszkodás a múlthoz, a változás elutasítása néha annyira erős, hogy teljesen lefékezi a vezető fejlődési erejét, és a coach nem képes kilendíteni őt a holtpontról.

El kell tudnunk fogadni, hogy vannak olyan emberek, és vannak olyan időszakok, amikor valaki nem fér hozzá a döntési energiáihoz, nem tud nagyot lépni előre, de erőt gyűjt, és készül arra, hogy elrugaszkodjon. Bármeddig tartson és bármennyire nehéz is, bízni kell abban, hogy egyszer sikerülni fog.

A coachnak el kell tudnia dönteni, érdemes-e energiát ölnie a coacheeba, mert "alvó" állapotban van, de ott szunnyad benne a továbblépés, a győzelem lehetősége. A győzelem természetesen nem más, mint egy komolyabb változással járó döntés meghozatala. Lehet elengedés, vagy egy kockázatos előrelépés, valami olyan, ami jelentősen igénybe veszi a coacheet, és nagyban megváltoztatja őt, a szervezetet, az egész eddigi működést. Sokszor nem pusztán egyetlen tettről van szó, hanem szemléletváltásról, amelynek azonban vannak kézzelfogható, konkrét állomásai, és a váltás hozzárendelhető bizonyos döntésekhez, egyszerű helyzetekhez.

Aztán van olyan ember is, akin nem lehet segíteni, és el kell tudnunk őt engedni. Talán túl keményen hangzik, de vannak reménytelen ügyek és reménytelen időszakok, amikor a legjobb nem erőltetni a változást, és nem nyomasztani az ügyfelet a döntések meghozatalával, hanem szeretettel és szelíden el kell őt engedni, az útjára kell bocsátanunk. Véleményem szerint el kell mondanunk neki, hogy jelenleg nem tudjuk segíteni a további fejlődését, de bízunk benne, hogy később, amikor már szembe tud nézni a saját felelősségével, és van elég bátorsága megváltoztatni a jelenlegi működését, együtt tudunk majd dolgozni.

Egy jó coach tudja, hogy a változást nem lehet kierőszakolni

A coach egyik legfontosabb készsége az a tudás, hogy képes megállapítani, kivel áll szemben. Ha nem tud segíteni, mert az ügyfél nincs felkészülve rá, nincs meg benne a szunnyadó parázs, amely képes fellobbantani a változás tüzét, ha nem képes magával szembenézni és keresni a múltjában és jelenében a saját szerepvállalását, felelősségét, akkor el kell tudni őt engedni. Amennyiben csak alszik és erőt gyűjt, azt is fel kell ismerni és támogatni kell őt, mert ott szunnyad benne a továbblépés lehetősége. A változást nem lehet kierőszakolni, a valódi fejlődési szándék nem kényszeríthető ki, a belátás nem adható át direkt csatornákon. A változás alapja a belső késztetés és hit, amely - előbb vagy utóbb - mindig megtalálja a kifejeződés útját.

Sárvári György Ph.D.
Neosys ügyvezető igazgató
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Mindenki coach, aki coachol? - avagy a life coaching sötét oldala

2019 és 2022 között 54 százalékkal nőtt a life coachok száma, így ez az egyik leggyorsabban növekvő szakma az Egyesült Államokban. Népszerűsége... Teljes cikk

Milyen az igazi emberközpontú munkahely?

Bár sok cég vallja magáról, hogy emberközpontú, legyen szó, akár az ügyfelekről vagy a munkavállalókról, és valószínűleg bizonyos folyamataik... Teljes cikk

Mi leszel, ha nagy leszel? - miért céltalanok a mai fiatalok és mit tehetünk ellene?

Hogyan vált a fiatalkori céltalanság társadalmi jelenséggé és mit tehetünk ellene? Mennyiben hibás a közösségi média? Ez az cikk segíthet a... Teljes cikk