Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Ferdít az MSZP a Munka törvénykönyvével kapcsolatban?

A Fidesz szerint az MSZP és Korózs Lajos, a szocialista párt elnökségi tagja ferdít, amikor azt állítja, hogy a munka törvénykönyve tervezetében csorbulnak a személyiségi jogok, hiszen a munkavállalók személyhez fűződő jogainak védelme nem gyengül, hanem megerősödik.

A Fidesz parlamenti képviselőcsoportja továbbra is munkaanyagnak tekinti a Nemzetgazdasági Minisztérium által korábban közzétett dokumentumot, ugyanakkor "nem hagyhatjuk szó nélkül azt a hazugságáradatot, amellyel az MSZP nap mint nap telekürtöli a sajtót" - írta Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményben.

A képviselő közlése szerint Korózs Lajos állításával szemben a Nemzetgazdasági Minisztériumban zajló egyeztetések első szakaszát követően a törvénytervezetbe bekerült a védett kor intézménye, valamint megerősítették a kismamák munkajogi védelmét. Ez azt jelenti, hogy "a tervezet a jövőben is védelmet biztosít a munkáltatói rendes felmondás lehetőségével szemben minden 55 évesnél idősebb, védett korban lévő, mind a várandós, a szülési, illetve a gyermek gondozása céljára kapott fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalók esetén".

A politikus szerint az MSZP és Korózs Lajos akkor is ferdít, amikor azt állítja, hogy a tervezetben a személyiségi jogok csorbulnak, hiszen "a munkavállalók személyhez fűződő jogainak védelme nem gyengül, hanem megerősítésre kerül azzal, hogy a tervezet törvényi garanciát kíván adni arra, hogy minden ilyen jellegű tevékenység – a jelenlegi gyakorlat helyett – a jövőben szabályozott körülmények között történjen". A személyiségi jogok védelméhez tartozik az is, hogy az álláskereső továbbra sem kötelezhető terhességi teszt elkészítésére - tette hozá.

A képviselő nyomatékosította: az új munka törvénykönyvében olyan szabályozásra van szükség, amely a munkanélkülieknek, a gyermeket nevelő anyáknak, a szülési szabadságról visszatérőknek a munka világába való visszavezetését szolgálja, ezzel ellentétes szabályozást a Fidesz nem fog támogatni.

Korózs Lajos hétfői sajtótájékoztatóján azt mondta: az adatvédelmi biztoshoz fordul, ha a munka törvénykönyvébe bekerül a terhességi teszt lehetősége a munkaadók számára. Azt hangoztatta: inkább támogatni kellene a gyermekvállalást, mintsem leépíteni a munkajogi védettséget.

Az ellenzéki szakpolitikus szerint a Fidesz-kormány nem képviseli sem a családok, sem a nők jogait, és már nem csak az európai uniós, hanem az ENSZ által megfogalmazott alapelvekkel is szembemegy. A szocialista politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy míg a jelenlegi munka törvénykönyve tartalmazza az egyenlő munkáért egyenlő bért elvét, addig ez a passzus a minisztérium honlapjára felkerült tervezetből kimaradt.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk