Megjelent: 13 éve

Gyorsabb a munka, ha közben szabad az interneten szörfözni

Aki két munkafolyamat között az interneten szörfözik, nagyobb hatékonysággal dolgozik, mint aki e-maileket válaszol meg vagy folyamatosan dolgozik - derül ki a Szingapúri Nemzeti Egyetem két munkatársának kutatásából, amelyet a múlt héten egy amerikai menedzsment akadémia konferenciáján mutattak be.

Az egyetem két kutatója a közelmúltban azt vizsgálta, miként hat a weboldalak böngészése, a hírek elolvasása a munka hatékonyságára. Igaz-e az a munkáltatók által gyakran hangoztatott vélemény, miszerint minden káros, ami elvonja a figyelmet a munkáról; a világháló pedig az egyik legnagyobb időrabló. A két szingapúri kutató 96 főn végezte el vizsgálatát, akiket három csoportba osztottak. Első körben mindenkinek egyszerű, de koncentrációt igénylő munkát adtak. A résztvevőknek húsz perc alatt egy 3500 szavas szövegből kellett megtalálni és kiemelni az "a" betűket.

A következő 10 percet a három csoport három különböző módon töltötte: az első csapat újabb feladatot kapott, a második egység a netes szörfölésen kívül bármit csinálhatott (a többség a folyosón sétált, e-mailt válaszolt meg, telefonált), míg a harmadik csapat tagjai az interneten böngészhettek. Tíz perc múlva következett egy újabb, ezúttal 10 perces próbatétel, melynek során az "e" betűket kellett egy 2000 szavas szövegben megtalálni. A kutatók az egyes csapatok teljesítményét az első 20 percben nyújtottakkal vetették össze.

Az e-mail írása már csökkenti a koncentrációt

A felmérés végeredménye: azoknál volt a legjobb a produktivitás, akik a szünetben a világhálón szörfözhettek (16 százalékkal több betűt emeltek ki a szövegekből). Ráadásul ők számoltak be a legkisebb megterhelésről és unalomról.

A kutatók szerint a világháló böngészése a munkát segítő doppingszer - például egy csésze kávé - hatásával érhet fel. Ekkor ugyanis azt csináljuk, ami tetszik (például szórakoztató tartalom olvasása, játék, ismerősök új fotóinak megtekintése). Ellenben az e-mailek olvasása és megválaszolása, blogposztok írása már nem relaxáló hatású, mivel koncentrációt igényelő tevékenység és nem garantált, hogy a levelek tartalma elnyeri tetszésünket.

Hogy ebből mi a tanulság a munkaadónak? Az internet teljes tiltása inkább elégedetlenséget okoz és nem javul tőle a hatékonyság. Érdemes a szörfözés lehetőségét megadni és ellenőrizni, ki mennyit tartózkodik a világhálón.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ittasan dolgozó buszsofőr ellen mondták ki az ítéletet

Nem jogerősen egy év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt az Egri Járásbíróság egy ittasan dolgozó buszsofőrt Egerben - közölte a Heves... Teljes cikk

Autószerelő drogdíler ellen emeltek vádat, aki műhelyében árulta a kábítószert

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal... Teljes cikk

Ajándékötletek nyugdíjba készülő kollégáknak

Ha egy olyan kollégánk vonul nyugdíjba, aki különösen kedves számunkra, természetes hogy szeretnénk őt meglepni valamivel. De mi lehet a megfelelő... Teljes cikk