Szerző: Berta László
Megjelent: 13 éve

Így értékelték a nyarat az iskolaszövetkezetek

Új trend az iskolaszövetkezetek nyárzáró értékelése szerint a hipermarketek növekvő megrendelése, és egyre több hostess munkákra kapnak felkérést. Jellemző a gyártás és feldolgozóipar rendeléseinek 2010 ősze óta tartó egyenletes növekedése. A szövetkezeti törvény változásától pedig átláthatóbbá vált az iskolaszövetkezeti foglalkoztatás.

images

images

Az iskolaszövetkezetek szezonzáró értékelése szerint a korábbi évekhez hasonlóan idén is megnövekedett a munkaerő igény. - A termelő vállalatok elsősorban a nyári szabadságolások miatti munkaerőhiányt igyekeztek nagyszámú diák bázissal pótolni. A korábbi évekhez viszonyítva a vendéglátó szakma (hotelek, büfék, éttermek) nagyobb érdeklődést mutatott a diákok munkája iránt - mondta a HR Portálnak Ottó Csaba, a Man at Work Kft. ügyvezetője.

Varga Béla, a Multi Job Iskolaszövetkezet igazgatója arról számolt be, hogy végre ismét felpörögtek a hipermarket láncok megrendelései, ezt erősítette meg Simon Balázs, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet jogi és kommunikációs igazgatója is, de szerinte ez a szektor egyelőre jóval kisebb mértékben növekszik, mint az ipar. Simon úgy látja, folytatódott a gyártás és feldolgozóipar rendeléseinek 2010 ősze óta tartó egyenletes növekedése. A szakemberek megerősítették, hogy a mezőgazdaság is egyre sűrűbben oldja meg a szezonálisan felmerülő munkaerő igényét iskolaszövetkezet bevonásával.

Törvényi változás

2011 augusztusától belekerült az Mt.-be a XII/A. fejezet, amely "az iskolaszövetkezet és tagja között fennálló munkaviszony sajátos szabályai" címet viseli. - A törvényváltozás megnyugvást adhat az olyan potenciális partnerek részére, akik eddig ódzkodtak a diákmunkától. Az iskolaszövetkezeti munkavégzés speciális szabályainak az Mt.-be való iktatásával több olyan kérdés tisztázódott, valamint több munkaügyi szabály egyszerűsödött, amit korábban nem, vagy nem egyértelműen szabályozott a törvény. Életszerűvé és átláthatóvá vált a fiatal munkavállalók helyzete - foglalta össze Ottó Csaba.

Varga Béla szerint a foglalkoztatás átláthatóbb lesz, mert korábban nem volt közvetlen bejelentési kötelezettség, augusztustól viszont rendszeresen küldik a szövetkezetek a létszámokat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Másrészt ezután objektív képet kapunk arról, mekkora az iskolaszövetkezet piac, amiről eddig csak becslésekre hagyatkoztunk - fejtette ki Varga Béla.
Várva várt módosítás
Az iskolaszövetkezet tevékenysége egy olyan speciális szolgáltatás, amely egyfelől igazodik a felek igényeihez és lehetőségeihez (a szövetkezet nem mindig tud munkát adni, és a diák sem tud mindig munkát végezni) - mondta el Simon Balázs, a Fürge Diák Iskolaszövetkezet jogi és kommunikációs igazgatója. Így a hagyományos munkaviszony szabályai rugalmatlanok ennek megfelelő szabályozására, másfelől ez a tevékenység sokkal inkább kötődik az oktatáshoz, mint a munka világához, egyfajta önszerveződő sajátos szakképzésként értelmezendő, ezért indokolt az eltérő szabályozás - fejtette ki.
Varga Béla, a Multi Job Iskolaszövetkezet igazgatója szerint az utasítási jog augusztus előtt sok esetben lehetetlen helyzeteket teremtett, pl. a megbízó - a harmadik személy - nem utasíthatta a diákot, így fordulhatott elő, hogy a kereskedelmi láncok folyosóin sétálgatott egy diákvezető, még abban az esetben is, ha csak egy diák dolgozott az áruházban. Az iskolaszövetkezetnek nem jött jól, hogy a diákvezető ebben az esetben sem végezhetett munkát - pedig ezt nem zárta ki a törvény -, azonban a cégek, félvén a retorzióktól, szélsőségesen értelmezték a korábbi törvényt.
Simon Balázs kiemelte, hogy a munkaerő-kölcsönzés fogalmait és kereteit Magyarország számára is kötelezően meghatározó uniós irányelv lehetőséget ad arra, hogy a nemzeti szabályozásban a jogalkotó az irányelvtől eltérjen az államilag támogatott szakképzés keretében kötött munkaviszonyok esetében. Ez egy olyan általános megfogalmazás, amelybe tartalmilag a magyarországi iskolaszövetkezeti foglalkoztatás teljes mértékben beleillik. A jogalkotó egyfelől tehát rendezi a diákfoglalkoztatás iskolaszövetkezeti sajátosságait az Mt. XII/A fejezetében, valamint kimondja a munkaügyi ellenőrzésről szóló jogszabályban, hogy a hatóság nem vizsgálhatja, hogy ez a tevékenység kölcsönzés-e. Tehát nem mondja ki, hogy nem kölcsönzés, mert államilag támogatott szakképzés jellegű munkaviszony, ennek ellenére valóban nem lehet átminősíteni.


Vége a játszmának?

Varga Béla úgy látja, hogy az iskolaszövetkezeti tevékenység eddig is érthető volt a cégek számára. A munkaügyi felügyeletnek pedig meg volt kötve a keze a hiányos törvényi szabályozás miatt, ezért minősítette sok esetben az iskolaszövetkezeti tevékenységet rejtett munkaerő-kölcsönzésnek, és büntetett is ezért. Az új gyakorlat még nem alakult ki, de ez a macska-egér harc vélhetően a múlté.

Ottó Csaba szerint a törvényalkotó szándéka az iskolaszövetkezeti foglalkoztatás helyének megtalálása a jogrendszerben. A munkaügyi hatóságnak így megvan a szükséges eszköze az iskolaszövetkezet tevékenysége és más formák, elsősorban a munkaerő-kölcsönzés közötti differenciáláshoz. Ezután az iskolaszövetkezeti foglalkozatás elismert atipikus, ugyanakkor az oktatási rendszer részeként kezelendő munkavégzési formának minősül. - A hatóságok korábban három jogértelmezési témakörben kerültek vitába a szövetkezetekkel - mondta Simon Balázs, ezek: - munkaerő-kölcsönzés-e a tevékenységük; jár-e a diáknak szabadság, illetve állásidő.

Az új szabályozás mindezt rendezte: nem munkaerő-kölcsönzés a tevékenység oktatáshoz kötöttsége folytán; nem jár a diáknak szabadság, hisz szabadsága alatt vállal különmunkát. Főállása az iskola, nem kötelező dolgozni, így bármikor pihenhet. Végül nem jár számára állásidő, hiszen a szövetkezet nem a diák állandó nyolcórás foglalkoztatását vállalja, hanem az időszakos, lehetőségei szerinti foglalkoztatást, mint ahogy a diák sem mindennap nyolc órában, hanem csak szabadidejében akar dolgozni - foglalta össze. Varga Béla szerint a tekintetben nem történt döntő változás, hogy a megrendelők és a diákok korábban is megbízhattak a szövetkezetekben.

Munkáltatói jog

A módosítás szerint a megbízó részére végzett munkánál a munkáltatói jogokat az iskolaszövetkezet gyakorolja, kivéve a munkavédelem, nők, fiatal munkavállalók, megváltozott munkaképességűek foglalkozatása, munkaidő, pihenőidő, ezek nyilvántartásai és egyenlő bánásmód alkalmazása - ezekre a harmadik személy (vagyis a megbízó) teljesíti a munkáltatói kötelességeket. Ottó Csaba szerint a kötelességek nem bővülnek, ez csupán egyfajta pontosítás, konkretizálás, hogy az iskolaszövetkezet és megbízója közötti jogviszonyban kinek milyen feladatai vannak.

- Különösebb pluszfeladatot nem ró a partnerekre, mivel ezeket eddig is ők látták el, biztosították a helyszínt, a munkaeszközöket, így értelemszerűen a kapcsolatos tűz- és munkavédelmi feladatokat is ők látták el - jegyezte meg Ottó Csaba. - A munkaidő, pihenőidő kérdésében a korábbi gyakorlat szerint is a megbízói igényekhez igazodtunk, így közvetve bár, de eddig is a partnerek szabályozták. A törvénymódosítás értelmében a harmadik személy - azaz a megbízó - az iskolaszövetkezet képviselőjével, illetve a munkáltatói jogkör gyakorlójával a kötelezettségek teljesítése érdekében köteles együttműködni. A megbízóknak, megrendelőknek így lehetővé kell tennie az iskolaszövetkezet számára a munkavégzés helyére történő belépést, és a tagot érintő ügyekben a kért tájékoztatást meg kell adnia. A törvény tehát együttműködési kötelezettséget ír elő a megbízó és az iskolaszövetkezet között - foglalta össze Ottó Csaba.

Simon Balázs szerint a változások bővítik a harmadik személy feladatköreit, bár nem jelentősen, illetve e feladatok egy részét "önszorgalomból", vagy az adott helyzetből adódóan eddig is maguk látták el. Elsősorban a munkabiztonság területén nőttek a feladatok, hiszen a munkabiztonsági oktatásokat a munkáltatóknak kell megtartani, egy esetleges baleset esetén is ők kötelesek eljárni, kivizsgálni, és szükség esetén bejelenteni. A munkaidő és pihenőidő törvény szerint a harmadik személyhez kerül, de a gyakorlatban a diákok munkaidő beosztását továbbra is a szövetkezet fogja elkészíteni a diákkal egyeztetve.

Az egyenlő bánásmódért valójában eddig is a harmadik személy felelt, csak áttételesen. Simon úgy véli, félreértések is lehetségesek: - Egyik partnerünk megkérdezte, hogy ezek alapján ő felel majd a munkaidő betartásáért, de mi van akkor, ha a diák más cégnél is dolgozik a szövetkezet szervezésében, amiről ő nem tud. Egyeztettünk a hatósággal, és az OMMF álláspontja is az, hogy a megbízó a nála végzett munkával összefüggésben felel a jogszabályban rögzítettek betartásáért - fejtette ki Simon Balázs.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnépszerűbb diákmunkák és mennyit lehet keresni?

60 ezer látogatóval minden rekordot megdöntött a januári Educatio oktatási kiállításon résztvevők száma. A vágyott diploma azonban rengetegbe... Teljes cikk

Felmérés: minden második fiatal külföldre menne dolgozni 10 év múlva

Négyből három 16 és 24 év közötti magyar fiatal gondolja úgy, hogy pályakezdőként nem könnyű manapság elhelyezkedni – derül ki az OTP Fáy... Teljes cikk

Milyen a tökéletes munkahely a Z-generáció szerint?

A Z-generáció az első olyan nemzedék, amelyik nem ismeri az internet előtti világot. A korszakváltó korosztály világlátása, és életcéljai is sok... Teljes cikk