Megjelent: 13 éve

Így lépnek fel a szakszervezetek az új munkatörvénykönyv ellen

Szakszervezetek a Nemzetközi Munkaügyi Hivatal (ILO) segítségét kérték, hogy véleményezze az új munkatörvénykönyv tervezetét. Más szervezetek pedig szeptember 29-től sztrájkokat terveznek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium által júliusban közzétett törvénytervezet segítségével egymillió munkahely teremtését ígérik. A munka törvénykönyvének eredeti terve szerint három pillért hoznának létre. Az első és a kormány által a legfontosabbnak nevezett pillér az új munkahelyek létrehozása, "többek között célzott bér- és járuléktámogatásokkal, kiemelt figyelmet fordítva a mikro-, kis és középvállalatokra". A második pillér, mintegy átmeneti megoldásként, a helyi lehetőségekre építve szervezné meg a munkanélküliek foglalkoztatását részben állami támogatásból, részben pedig magán és önkormányzati forrásokból. A harmadik pillér a közfoglalkoztatás, amely "szorosan összefügg a szociális segélyezés rendszerének munkára ösztönző átalakításával és amelynek keretében az állam maga szervezi meg azoknak az átmeneti foglalkoztatását, akiknek az első két pillér jelenleg nem kínál reálisan munkalehetőséget."

A társadalmi vitára bocsátott tervezet több oldalról is kapott támadásokat, a Társaság a Szabadságjogokért alkotmányosságát is megkérdőjelezi. A korábbiak mellett most a szakszervezetek, szakszervezeti tömörülések is tiltakoznak. Az ILO-hoz fordult az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés, a LIGA Szakszervezetek, az MSZOSZ - Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Munkástanácsok Országos Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal a nemzetközi munkaügyi normák valamint a nemzetközi törvények és gyakorlatok fényében fogja áttekinteni a magyar tervezetet október elejéig. Az átlátható társadalmi párbeszéd előmozdítása érdekében az ILO mind a három félnek, a minisztériumnak, továbbá munkavállalói és munkáltatói érdekképviseleteknek el fogja küldeni véleményét.

Ugyanakkor a munka világát érintő 9 pontos követeléscsomagot fogalmaztak meg az akcióegységbe tömörült szakszervezetek, amelyek szeptember 29-től indítják a határozatlan időre meghirdetett, D-Day-nek keresztelt sztrájk- és tüntetéssorozatukat. A mintegy 70 szakszervezetet, civil- és társadalmi szervezetet tömörítő akcióegység Budapesten ülősztrájkot, kerekasztal-megbeszélés, nagygyűlést tart és félpályás útlezárásokkal lassítja majd országszerte a közúti forgalmat. Kónya Péter, a Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke, az Akcióegység Operatív Törzs egyik vezetője szerdai megbeszélésük után közölte, az akcióegység a "demokráciáért, a szociális biztonságért, az emberi és a munkavállalói jogok megőrzéséért" küzd. Úgy vélekedett, a rendszerváltás óta nem volt példa ilyen akciósorozatra.

Ismertetése szerint a 9 pontos csomagban az akciócsoport követeli az igazságos és méltányos közteherviselést, a visszamenőleges hatályú törvénykezés beszüntetését, a háromoldalú társadalmi párbeszéd visszaállítását a munka világában, a szociális partnerekkel való egyeztetést A munka törvénykönyve tervezett módosításával kapcsolatban, a korkedvezményes és korengedményes szolgálati nyugdíjak alkotmányos védelmét, méltányos átmenet biztosítását a nyugdíjrendszer változtatásával kapcsolatban, a szakszervezetekkel való egyeztetést az új életpálya modellekről, a sztrájkjog visszaállítását, és azt, hogy ne csorbuljanak a szakszervezetek jogai.

Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke, az operatív törzs másik vezetője a megmozdulás-sorozatot ismertetve közölte: szeptember 29-én, délután kezdik az akciót a fővárosi Clark Ádám téren egy ülősztrájkkal, amelynek létszámtól függően több további helyszínre is lehet. Elmondta még, hogy szeptember 30-án a budapesti Kossuth téri Nagy Imre szobornál tartanak társadalmi kerekasztal-megbeszélést, ahol társadalmi, szakszervezeti vezetőkkel beszélgethetnek az érdeklődők a jelenlegi hatalommal és az általa tervezett jogszabály-módosításokkal kapcsolatos problémáikról. Október 1-jén, délután rendeznek tiltakozó nagygyűlést a Kossuth téren, azt követően lehet csatlakozni az ülősztrájkhoz - emelte ki. Október 3-tól az ország különböző területén útszűkítéseket terveznek, ezeket határozatlan ideig fenntartják majd - mondta még. Székely Tamás, a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnöke - aki szintén vezetője az operatív törvénynek - kifejtette: az akciósorozattal azt követelik, hogy a kormányzat állítsa vissza a szociális párbeszédet, szociális értéket. Kiemelte: a 7,5 tonna alatti teherautóval rendelkező kisvállalkozókat is várják a forgalomlassításhoz, mert őket érinti gázolaj jövedéki adójának tervezett emelése.

Kónya Péter az MTI kérdésére, miszerint hány embert tudnak majd megmozgatni, azt válaszolta: a fegyveres rendvédelmi nyugállományú kollégák adják a gerincét a megmozdulás kezdetének, de mivel a kormány döntései nemcsak őket érintik, az ülősztrájkra is több ezer ember várnak. Nagy tömegre az október 1-jei nagygyűlésen számítanak - tette hozzá. Úgy vélekedett, hogy itt olyan sokan gyűlnek majd össze, amelyre - szakszervezetei kezdeményezésre - még nem volt példa Magyarországon a rendszerváltás óta.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk