kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 13 éve

Egyetértés: a munkavállalók keresete nem csökkenhet

Kompromisszumokkal haladnak a tárgyalások az új munkatörvénykönyvről a munkaadók, a munkavállalók és a kormány között - nyilatkozta Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke hétfőn az MTI-nek.

Emlékeztetett arra, hogy az új munkatörvénykönyvről a három oldalú egyeztetés a kormány, a munkaadói és a munkavállalói érdekképviseletek között két héttel ezelőtt indultak be. Gaskó István úgy értékelte, hogy az első tárgyaláson látványos haladást értek el a munkavállalói kereset és juttatás kérdéseiben. A múlt héten a kollektív jogok kerültek napirendre, ebben a témában sem távoliak az álláspontok.

Az első tárgyaláson elért eredmények közé sorolta a Liga elnöke, hogy egyetértés volt abban, hogy az új törvénykönyv bevezetésének hatásaként a munkavállalók keresete nem csökkenhet, ezt nagyon fontos kiindulási pontnak véli. Nagy valószínűséggel megmaradnak a műszakpótlékok, a korábbi pótlékok, de ha mégsem, akkor a keresetcsökkenést kompenzálni kell - mondta Gaskó István.

Egyetértés volt abban is, hogy a munkavállalói kártérítés felelőssége nem lehet korlátok nélküli, ezért megállapodás körvonalazódik abban, hogy a törvény szerint legfeljebb 4 havi átlagkeresettel felelne a munkavállaló, ha gondatlanságból kárt okoz a munkáltatónak, a kollektív szerződésben pedig ezt 8 havi átlagkeresetben is szabályozhatják.

Sikerült elérni, hogy a túlóra kérdéskörében a javaslat visszament a törvény esetében évi 250 órára a tervezett 300-ról, illetve a kollektív szerződésben megmarad a 300 túlóra megállapodási szint a tervezett 400 helyett - jelezte a Liga elnöke.

Egyezség jött létre a személyiségi jogok kérdésében is, nem lehet a munkavállalót minden területen megfigyelni, csak a munkavégzéssel kapcsolatos dolgok esetében, például a szociális helyiségekben nem lehet kamerát kihelyezni, adatokat gyűjteni - ismertette Gaskó István.

Nagyon fontos, hogy a munkavállaló munkaviszonyának rendes felmondással történő megszüntetése esetében nem a munkavállalóé a bizonyítási teher, mint ahogyan azt az eredeti tervezet tartalmazta, hanem változatlanul a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a rendes felmondásban szereplő indoklás valós - mutatott rá a Liga elnöke.

A jövőben is egy munkahelyen egy kollektív szerződést lehet majd kötni, mind eddig, és marad a szabadság eddigi rendszere is - idézte Gaskó István.

A Liga azt reméli, hogy az egyeztetések az új Munka törvénykönyvéről a továbbiakban is hasonló szellemben, a felek kompromisszumkészségével zajlanak majd. Sok nyitott kérdés van még, azt elismerik, hogy a gazdasági válságból való kilábaláshoz szükség van bizonyos rugalmasságra a munkaerőpiacon a versenyképesség érdekében, viszont ez nem mehet a munkavállalók biztonságának rovására. Minden egyezségnél a szakszervezet szem előtt tartja, hogy a munkavállalói biztonság ne csökkenjen - hangsúlyozta Gaskó István.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek