kapubanner for mobile
Szerző: Szarka Dóra
Megjelent: 13 éve

Mamut helyett jön a főnök - tippek stressz ellen

Fontos prezentáció a vezetőség előtt, mindjárt letelik a határidő, de még semmi nincs kész, sürgősen elő kellene rukkolni egy jó ötlettel: ismerős helyzet? Életünk során számos kihívással kell szembenéznünk és megküzdenünk. A stresszes helyzetek ugyan megváltoztak, de az emberi szervezet stresszre adott válaszai ugyanazok maradtak, mint őseinknek, akik az őket üldöző mamutok elől menekültek.

Az emberiség nagy utat tett meg a kőkorszaktól az ipari forradalmakig, teljesen más kihívásokkal kell szembenéznünk nap mint nap, életkörülményeink gyökeres megváltozása ellenére szervezetünk mégis még mindig az ősi ösztönök alapján reagál.

Mi is történik stresszhelyzetekben az ember szervezetében? Az agyból parancs érkezik az agyalapi mirigyhez, ami mozgósítja a mellékvesét, így a mellékvese azonnal elkezd harci hormonokat" termelni. A megnövekedett hormon kibocsátással beszűkülnek az erek, megemelkedik a vérnyomás, nő a keringés, és ennek kapcsán a reakció sebessége. Mellékhatásként emelkedik a véralvadás szintje és a máj cukrot lövell a vérbe, hogy elegendő energia álljon rendelkezésre az izmok megfelelő működéséhez. A mellékvese által kibocsátott noradrenalin a szívverést is meggyorsítja, még tovább gyorsítva a vérkeringést, így még jobban megnő az igény az oxigén és energia felvételére.

Ezen kívül, mivel a testnek szüksége lesz az izzadás biztosítására menekülés vagy harc közben, a vesék kevesebb vizet választanak ki. Stresszhatás alatt az immunrendszer ideiglenesen szünetelteti tevékenységét, hiszen ez az egyetlen olyan rendszer, amelynek működése rövid időre nélkülözhető, így a harc idejére leáll a szervezet fertőzés elleni védekező mechanizmusa.

Az őskorban a stresszes események hatásának elmúltával a szervezet gyorsan vissza tudott térni nyugalmi állapotába, megtörtént a teljes regeneráció, mivel a harc vagy menekülés során az aktív izommunka hatására a véráramba jutott cukor és zsír ténylegesen felhasználásra került.

A mai kor stresszhelyzetei azonban gyökeresen eltérnek a több ezer évvel ezelőtti korszak izgalomban gazdag pillanataitól. Manapság a főnök megjelenése, egy családi vita, a közlekedési dugó okozta feszültség, idegtépő sorban állás a pénztárnál, mind ugyanazt a reakciót indítják be az ember szervezetében, mint amikor őseinknek a mamut vagy a kardfogú tigris ellen kellett fellépniük. A mai ember sokkal gyakrabban kerül harcra kész" állapotba.

A 21. század embere naponta többször is beindítja a túlélést biztosító folyamatot, de se a folyamat teljes biológiai lefolyása, se a szervezet regenerálódása nem történik meg, mivel a mobilizált energiát nem használjuk fel, így a vérbe kerülő anyagoktól nem tudunk megszabadulni, ezáltal a vér zsír- és cukorszintje megemelkedik. A zsírsavak lerakódnak az érfalakon, a fel nem használt cukor zavart okoz a szénhidrát-anyagcserében, a test hűtésére elraktározott víz ki nem izzadása keringési problémákat okozhat, és az immunrendszer állandó leállása miatt megnő a fertőző betegségek kialakulásának veszélye. Ráadásul a gyomor többszörös támadásnak van kitéve, mert az agyból érkező parancsnak megfelelően gyorsabb működésbe kezd, ráadásul még a mellékvese hormonok is hatással vannak rá, ezáltal a legveszélyeztetettebb szervünkké válik.
A stressz eredményes feldolgozásához minden munkavállalónak 90-120 percenként szüksége van körülbelül 2-5 percig tartó regenerálódásra - például informális beszélgetésre, uzsonna elfogyasztására, virágöntözésre, stb. A vállalatoknak regenerációs zónákat kellene kialakítaniuk, ahol a dolgozók megnyugtató környezetet találhatnak. Ezek a zónák hozzájárulhatnak az alkalmazottak közötti konfliktusok elkerüléséhez, a munkahelyi légkör javításához, mivel az ilyen helyiségekben könnyebben kerülhet sor az ellazulásra és feltöltődésre is.


Korunk emberénél tehát a stresszorok által kiváltott folyamat lezajlik, de a regeneráció legtöbbször megakad, és egy állandó készenléti állapotot eredményez, mivel a stresszes események időben átfedik egymást. Vagyis mire kiheverhetné az ember az előző feszültséget, máris ott van a következő, ami újabb folyamatot indít be, így egyenes út vezet a civilizációs betegségekhez. Ennek lehet következménye, hogy a metabolikus szindróma, a szervezeten belüli gyulladások, a cukorbetegség, a magas vérnyomás, az elhízás, az autoimmun betegségek, a vesebetegségek, a gyomorfekély a modern ember népbetegségeivé váltak.

Ha nem stresszelünk mást, nekünk is kevesebb idegeskedés jut

Mit tehetnénk az állandó munkahelyi stresszhelyzetek csökkentése és kezelése érdekében? Mindenekelőtt fejlesztenünk kellene adaptációs képességeinket, hiszen a stresszorok ---– idegesítő főnök vagy munkatárs személyében bármikor és bárhol előfordulhatnak. Ahelyett, hogy egy feszültebb napot követően azonnal új munkahely után néznénk vagy lassan, de biztosan belebetegednénk a minket érő állandó lelki nyomásba, inkább a stresszes helyzetekhez való hozzáállásunkon kellene változtatnunk. Hosszú távon hasznosabb, ha nem kezelünk mindent problémaként, ha tudatosítjuk, hogy a másik személy különféle okok miatt kerülhet konfliktusba velünk, ha megismerjük és elfogadjuk egymást, könnyebben kerülünk ki a stresszhatás alól, és nem tápláljuk tovább a stresszkörforgást.

A stressz kellemetlen hatásaival szemben hasznos segítség lehet még a mozgás, hiszen ezáltal a feleslegesen lehívott harci energia felhasználásra kerül. Valamint masszázzsal, relaxációval, vagy meditációval is eredményesen lehet fellépni a napi szinten felgyülemlett feszültségek ellen.

Néhány hasznos tipp

Következzék néhány hasznos és könnyen végrehajtható gyakorlat, amelyeket a munkahelyünkön, asztalunknál ülve is elvégezhetünk. Segítségükkel gyorsabban juthatunk túl egy-egy stresszes állapoton, és állíthatjuk helyre testi-lelki békénket. A gyakorlatok rendszeres végzésével hozzájárulhatunk egészségünk fenntartásához.
Aromaterápiával hatékonyabban küzdhetünk a stressz ellen. Pár csepp citrom, levendula, kamilla, bazsalikom, borsmenta vagy majoránna illóolaj párologtatásával könnyebben kerülhetünk oldott, kiegyensúlyozott állapotba - akár a munkahelyen is.


Mély relaxáció

Ennél a tudatos relaxációnak is nevezett jóga-gyakorlatnál minden testrész egyenként lazul el. Ideális testhelyzet a háton fekvés, de munkahelyen könnyebben megoldható, ha székben történik a relaxáció elvégzése.

A gyakorlatot mély belégzéssel kezdjük, és végig egyenletesen és kényelmesen lélegezzünk a meditáció során. Gondolatban egyesével lépegessünk végig minden testrészünkön és érezzük, ahogy ellazulnak: lábujj, lábfej, boka, térd, comb, kézfej, csukló, alkar, könyök, felkar, farizom, has, mellkas, gerinc, lapocka, vállak, nyak, áll, száj, orr, szem, fül, arc, halánték, homlok, fejtető. Lélegezzünk lassan és mélyen, miközben hagyjuk teljesen ellazulni testünket. Figyeljük gondolatainkat, majd különösebb erőkifejtés nélkül hagyjuk őket továbbmenni. Különböző pozitív megerősítéseket is mondhatunk magunknak a meditáció alatt, például Nyugodt vagyok!, Könnyen túllépek a nehézségeken! Ha készen állunk a visszatérésre, mozgassuk meg láb- és kézujjainkat, nyissuk ki a szemünket és érezzük, hogy mennyire felfrissültünk.
Londoni kutatók kimutatták, hogy a fekete tea segít a stresszhelyzeteken való könnyebb túllendülésben. Rendszeres fogyasztásával hamarabb kerülhetünk nyugodtabb lelkiállapotba, hiszen amellett, hogy magas koffeintartalma miatt élénkítő hatással rendelkezik, hangulatunkat is jótékonyan befolyásolja.


Váltott légzés

A váltott orrnyílásokon való légzéssel nyugodt és kiegyensúlyozott lelkiállapotot érhetünk el. A feladatot ülve, csukott szemmel célszerű végezni: a jobb hüvelykujjal fogjuk be a jobb orrlyukat. Szívjuk be a levegőt a bal orrlyukon át, majd fogjuk be a gyűrűsujjunkkal és tartsuk vissza a lélegzetet pár másodpercre.
Engedjük el a jobb orrlyukat, fújjuk ki lassan a levegőt, aztán ugyanezen az orrlyukon szívjuk be és tartsuk bent a levegőt. Engedjük el a bal orrlyukat és fújjuk ki a levegőt. Majd folytassuk a gyakorlatot váltakozva. Néhány be és kilégzés után a légzés sokkal lassabb és mélyebb lesz, javítva ezáltal a vérkeringést.

Empátiagyakorlat

Ez a gyakorlat azoknak a munkatársaknak ajánlott, akik valamilyen kérdésben nem értenek egyet. Először képzeljük el, hogy mi vagyunk a másik, akivel gondjaink vannak. Mondjuk el a történetet az ő szemszögéből nézve az elejétől a végéig úgy, hogy közben teljesen a másik helyzetébe éljük bele magunkat. Kérdezzük meg tőle, hogy mit hagytunk ki. Aztán cseréljünk szerepet, és a másik mondja el a mi szemszögünkből, hogy mi történt. Ezzel a technikával könnyebben feloldhatók a nézeteltérésből származó konfliktusok.

Fontosabb masszázspontok

Ha nincs annyi időnk, hogy az előző gyakorlatokat elvégezzük, akkor a test bizonyos pontjainak masszírozása is hathatós segítség lehet.

  • A test legfontosabb masszázspontjainak egyike a csukló belső oldalának bőrredőjében található. Túlhajszolt állapotban és nehéz élethelyzetek megoldásakor segíthet. Tartsuk lazán a kézfejünket, tenyérrel fölfelé, legyenek az ujjak enyhén hajlítottak, majd a másik kéz hüvelykujjával finoman dörzsöljük a csuklót a kisujj felőli belső oldalon. Ha dörzsöljük, 2-3 percig végezzük a kezelést, enyhe nyomva tartás esetén pedig 1 percig. (Férfiak esetében hatékonyabb a pont stimulálása.)
  • A nyak tövénél lévő, a vállak tetején található nagy, csuklyás izom masszírozása enyhíti a nyak merevségét, oldja a fejfájást, valamint kimerültség és idegi rendellenességek esetén is hatékony megoldás. Könnyű megtalálni, mivel általában nagyon érzékeny, hiszen itt raktározódnak el a feszültség és a diszharmonikus érzések.
  • Félelem és idegesség feloldásában szintén segít, ha a kisujj utolsó ujjpercét a körömágy tövénél stimuláljuk. A masszírozás hatására nyugodtabb lelkiállapotba kerülhetünk.

    Forrás:
    Compagnino, S. -Martinelli, D.: Jóga mindenkinek, Sziget Könyvkiadó, Szekszárd, 2010
    Judith, A.: A csakrák bölcsessége: Útmutató testünk és lelkünk megismeréséhez, Alexandra Kiadó, Pécs, 2007
    Dr. Lyles, T.: Inspiráló stressz, Mandala-Veda Kiadó, Budapest, 2007
    Dr. Mingtang Xu - Dr. Berend Róbert: A Chi Kung világa, Bioenergetic Kiadó, Budapest, 2002
    • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
    • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
    További cikkek
    Jelentősen emelkednek a munkavédelmi és munkaügyi bírságok márciustól

    A kormány megvédi a magyar munkahelyeket, ezért kiemelten kezeli a foglalkoztatáshoz kapcsolódó szabálytalanságok megelőzését is - hangsúlyozta... Teljes cikk

    40 év óta először szigorítottak a dolgozókat a veszélyes anyagoktól védő szabályokon

    Az európai parlamenti képviselők szerdán új szabályokat fogadtak el a munkahelyi káros anyagoknak való kitettség korlátozására, negyven év óta... Teljes cikk

    Magánügy a dolgozó egészsége vagy éppen ellenkezőleg?

    Miért komoly probléma az egészséges (munkában)megtartási HR-stratégia hiánya? - teszi fel a kérdést Papp Tamás István HR szakember. Decemberben az... Teljes cikk