kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

"Plázastop" törvénytervezet: mérlegen a foglalkoztatás és a fenntarthatóság

Szakmai szervezetek szerint a törvénytervezet és azon belül a kereskedelmi központok létesítésére előírt moratórium számos ponton veszélyt hordoz a gazdaság növekedésére és a foglalkoztatásra nézve, ezért annak mellőzését szorgalmazzák, írja a Napi Gazdaság.

Az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK), a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetsége (MBSZ) és a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) közös állásfoglalásában kiemelik: a törvény hatására tovább mélyülne az építőipar és a kereskedelem válsága.

Egy bevásárlóközpont átlagosan ezer, míg egy hipermarket négy-ötszáz embernek ad munkát. A MBSZ adatai szerint 2010-ben a bevásárlóközpontok, retail parkok, factory outletek és strip mall-ok és a hipermarketek összesen megközelítőleg 10 ezer munkahelyet biztosítottak. Az idén építés alatt lévő kereskedelmi egységek több tízezer újabb munkahelyet teremtenének, írja a lap.

Az IFK, MBSZ, és a MGYOSZ közös javaslata sokkal nagyobb mérethatárt (Budapesten legalább 10 ezer négyzetméter-, vidéken pedig legalább 5 ezer négyzetméter) szabna meg. Javasolják továbbá, hogy a vegyes-hasznosítású létesítmények közül csak az összes bruttó alapterület ötven százalékát meghaladó kereskedelmi funkciójú létesítmények essenek a törvény hatálya alá. Kezdeményezik, hogy meglévő kereskedelmi létesítmény esetén az átépítés, bővítés vagy funkcióváltás akkor essen a törvény hatálya alá, ha az meghaladja az összes eladótér harminc százalékát. Az egyesületek nem értenek egyet azzal sem, hogy a kereskedelem fenntarthatóságát az egyenletes földrajzi eloszlás biztosítja, sokkal inkább a keresletnek megfelelő sűrűség. Az IFK, MBSZ, és a MGYOSZ szerint fontos lenne megvizsgálni a tervezet EU-konformitását és ez alapján módosítani, ha szükséges.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk