kapubanner for mobile
Megjelent: 13 éve

Varjasi Gábor, a MOL Nyrt. kompetencia-fejlesztési és stratégiai HR vezetője

Varjasi Gábor három-három évig irányította a Jabil Global Services és a Flextronics Zalai Ipari Parkjának HR részlegét. Jelenleg a MOL-csoport kompetenciafejlesztés és stratégiai HR vezetőjeként többek között azért felel, hogy Olaszországtól Pakisztánig működtetett vezetői teljesítmény-karriermenedzsment folyamatok fejlesztése rendben lezajlon.

Varjasi Gábor egyetemi diplomáit Pécsett szerezte humán szervező (2000) és közgazdász (2003) szakon. Már az egyetemi évek alatt, 1999-től elkezdett gyakorlati tapasztalatokat szerezni a GE-nél, mint HR specialista. Első vezetői kinevezését 2001-ben kapta Sopronban, miután elvégezte az angol mintára bevezetett hathónapos vezetőképző programot a Tescón belül.

2004-ben a Jabil Global Services HR igazgatója lett és részt vehetett az amerikai cég zöldmezős beruházásában Szombathelyen. Amikor a céghez felvették, még ötvenen dolgoztak a sikerért, három évvel később pedig már egy több tízmillió dollár bevételű, és hatszáz főt foglalkoztató elektronikai szolgáltató cégtől csábította el a Flextronics. Az óriási világcég Zalai Ipari Parkjának HR igazgatói posztját majd három évig töltötte be, ez idő alatt kialakította a HR Business Partner struktúrát, több mint kétszáz millió forint hatékonyságjavító intézkedést vezetett be és beválasztották azon öt HR vezető közé a világból (Európából egyedüliként), akik Dave Ulrich HRLP kéthetes mesterkurzusán vehettek részt az USÁ-ban.

Jelenleg a MOL kompetenciafejlesztés és stratégiai HR területét irányítja, amely szervezet felelős a MOL-csoport összes országában - Olaszországtól Pakisztánig - működtetett vezetői teljesítmény-karriermenedzsment folyamatok fejlesztéséért, egyebek között a Growww frissdiplomás programért. 2010-ben a MOL HR csapatával elnyerték a HR Oscar díjat a holisztikusan megalkotott középiskolás koncepcióért, ami a természettudományok népszerűsítését tartja kiemelt céljának.

Gábor választott alelnöke az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetségnek.

Hobbija a családja, hiszen minden perc, amit velük tölthet, energiával tölti fel.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Koscsóné Kolkopf Judit, a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék vezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese a közszféra szervezetei kategóriájában a Józsefvárosi Egyesített Bölcsődék.... Teljes cikk

Arnhoffer András, az Észak-zalai Víz- és Csatornamű Zrt. elnök-vezérigazgatója

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese, az 51-500 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában, az Észak-zalai Víz- és... Teljes cikk

Bertók Attila, a Webstar Csoport cégvezetője

„Az Év Felelős Foglalkoztatója 2017” pályázat nyertese az 1-50 főt foglalkoztató szervezetek kategóriájában a Webstar Csoport Kft. Bertók... Teljes cikk