kapubanner for mobile
Mészáros Etelka
Megjelent: 13 éve

Stagnáló álláspiac, erősödő kkv-szektor Borsodban

Borsod-Abaúj-Zemplén megye munkaügyi szempontból hazánk egyik leghátrányosabb helyzetű területe. Az ipari tevékenység átalakulásával sok munkahely megszűnt és ezt a helyzetet a 2008-as gazdasági válság még tovább súlyosbította. Az aktuális helyzetről, az elhelyezkedési esélyekről a megyei kormányhivatal munkaügyi központja által rendelkezésre bocsátott adatokból, tájékoztatóból informálódtunk.

Borsod megyében 2011. augusztus végén 65 465 regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván, létszámuk az előző hónaphoz viszonyítva 927 fővel csökkent. Ez nem jelenti azt, hogy csak ennyien keresnek állást, hiszen vannak olyanok, akik nem kérik nyilvántartásba vételüket, vagy különböző okok miatt már kikerültek a nyilvántartási rendszerből.

Az álláskeresők augusztusi létszámát főképpen a munkaviszonyt vesztett állástalanok jelentkezése, a közfoglalkoztatásból visszaáramlók, illetve a tanulói, hallgatói jogviszony megszűnése miatt belépők létszáma határozta meg. Augusztusban 350 fővel kevesebben kerültek ki a nyilvántartásból, mint a megelőző hónapban.

Az ismételten regisztráltak 91 százalékát, vagyis 6610 főt olyan álláskeresők alkotják, akik már korábban szerepeltek a nyilvántartásban. Az első alkalommal szereplő állástalanoké pedig 9 százalék, vagyis 658 fő. Jellemzően olyan személyek kérik a nyilvántartásba vételt, akiknek a munkaviszonya megszűnt. A nyilvántartásba vétel második fő oka a nappali tagozatos hallgatói jogviszony megszűnése annak ellenére is, hogy augusztusban közel ezer fővel kevesebben kérték emiatt a regisztrációba vételüket a megyében.

Augusztusban a megye szinte valamennyi munkaügyi körzetében kisebb-nagyobb mértékben csökkent vagy stagnált a nyilvántartott keresők száma. Kivételt ez alól Ózd és Mezőcsát mutatott, ahol kismértékű, 2,4 százalékos emelkedés volt megfigyelhető. A nyilvántartott álláskeresők közül 8129 pályakezdő volt, 14 114-en 25 évesnél fiatalabbak, 12 250-en pedig 50 évesnél idősebbek. Megyei szinten az álláskereső férfiak száma magasabb, 33 617 volt augusztusban, ugyanakkor a nők létszáma 31 848 fő.

Iskolai végzettség szempontjából megfigyelhető, hogy a középfokú végzettséggel rendelkezők száma a legmagasabb: 33 041 fő, ugyanakkor a diplomásoké a legkevesebb: 2726 fő. Azok a személyek, akik egy éve minden hónapban szerepeltek a regisztrált álláskeresők között 19532-en voltak, ugyanakkor álláskeresési támogatásra 11910 fő jogosult. Bérpótló juttatásra, vagyis a települési önkormányzatok által megállapított ellátásra 28172-en jogosultak.

Augusztus nyugalmas volt a leépítések szempontjából

A Borsod megyei munkaadók nem jelentettek leépítéseket augusztusban. Az áthúzódó hatások figyelembevételével és az addig közölt csoportosnak minősülő leépítések ütemezése alapján, január-augusztus folyamán 414 fő elbocsátására lehetett számítani, azonban a visszavonásokkal korrigált, ténylegesen elbocsátottak száma ebben az időszakban 403 volt, melyből augusztusra 231 ember elbocsátását ütemezték.

A legkeresettebb képesítés szakképzett dolgozók esetében

A megyében tevékenykedő gazdasági szervezetek összetételének megfelelően ez évben az elsődleges munkaerőpiac részéről folyamatosan és viszonylag nagy igény van géplakatosok, hegesztők, kőművesek, ABC eladók, autószerelők, asztalosok, vízvezeték- és központifűtés-szerelők, nehézgép-kezelők, nőiruha-készítők, szobafestő-mázoló és tapétázók, személy és vagyonőrök, szakácsok iránt. A másodlagos munkaerőpiac - amennyiben szakmai ismeretekkel rendelkezők iránti kereslet is megfogalmazódik - többnyire ugyanezeket a szakembereket igényli a megyében.

A munkaügyi központ tájékoztatása szerint a kereslet szezonálisan nagyban változik. Így a tavasz kezdetén számottevően megnő a különféle építőipari, mezőgazdasági, a szálláshely szolgáltatás, vendéglátás körébe sorolható szakmákkal rendelkezők iránti kereslet.

Pályakezdők elhelyezkedési esélyei

Általában az tapasztalható, hogy a gyakorlat hiánya gyengíti esélyeiket a már néhány évet dolgozott álláskeresőkkel szemben. Az elhelyezkedés sikere függ természetesen cégtől, területtől, szakmától, egyéb kiegészítő ismeretektől (pl. nyelv, számítástechnika), s előnybe kerülhetnek munkatapasztalattal már rendelkező társaikkal szemben. A tapasztalat azt mutatta, hogy sokszor kifejezetten szívesen alkalmaznak pályakezdőket, s nemcsak az alacsonyabb bérköltségek miatt, hanem azért is, mert a vállalat igényei szerint alakíthatják a fiatalok munkakultúráját.

Munkaerő-piaci előrejelzés Borsod megyében

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat több éve, rendszeres időközönként végez felméréseket a vállalkozások körében azzal a céllal, hogy a rövidtávon (3, ill. 12 hónap) várható vállalati létszámfolyamatokról információkat gyűjtsön, hogy felkészülhessen a várható munkaerőigények kielégítésére, illetve a cégektől kikerülő munkavállalók fogadására. A legutóbbi felmérések szerint, melyben Borsod megye 524 vállalkozása vett részt - (foglalkoztatottaik száma 2011. június végén meghaladta a 34 ezer főt, melyből közel 9 százalék közfoglalkoztatott volt) - 2011. július - szeptember időszakára 0,5 százalékos bővítését irányozták elő, 2012 júniusára viszont 3,6 százalékos csökkenést jeleztek.

A megye legnagyobb foglalkoztatói

A teljesség igénye nélkül néhány nagyobb, több mint 500 főt foglalkoztató cégre példa: Jabil Circuit Magyarország Kft. (Tiszaújváros), BorsodChem Zrt. (Kazincbarcika), Tiszai Vegyi Kombinát (TVK) Nyrt. (Tiszaújváros), Borsod Volán Zrt., Robert Bosch Power Tool Kft. és Robert Bosch Energy and Body Systems Kft. (Miskolc), Észak-magyarországi Regionális Vízművek Zrt.(Kazincbarcika), Borsodi Sörgyár Zrt. (Bőcs), Unió Coop Szövetkezeti Kereskedelmi Kft. (Miskolc) - emelte ki Lórántné Orosz Edit, a megyei munkaügyi központ vezetője.

Borsod megye újabb beruházásai

A munkaügyi központ a cégek között is felmérést végezett, hogy milyen újabb beruházások indulnak a megyében, amelyek élénkíthetik a lakosság munkához jutását. Kazincbarcikán például a BorsodChem Zrt. (BC Zrt.) és az osztrák Donau Chemie AG (Donau Chemie) partnerségi megállapodása értelmében a Donau Chemie vízkezelési vegyianyag gyárat hoz létre, ami újabb munkahelyek létesülésével jár.

A Robert Bosch GMBH eddig csaknem 50 milliárd forintot fektetett be Miskolcon, ebből több mint 26 milliárd forintot az autóipari gyárba. Egy új beruházással a jelenleg 1900 főt foglalkoztató, több mint 23 ezer négyzetméter alapterületű gyár 2014-ig 3000 főre növeli a létszámát, s így a miskolci autóipari gyáregység lehet a cégcsoport legnagyobb létszámú európai üzeme az elektromos hajtások, indítómotorok és generátorok terén. Az Észak-magyarországi Operatív Program 981 millió forinttal járult hozzá a beruházáshoz. A Miskolci Egyetemen működő Bosch-tanszék lehetővé teszi, hogy a magyar oktatási rendszer alkalmazkodjon az ilyen típusú nagy termelői rendszerek elvárásaihoz.

Körülbelül ezer fővel bővül az idei évben a tiszaújvárosi Jabil Circuit Magyarország. A vállalat a tavalyi és az idei évben aláírt hosszú távú szerződéseknek köszönhetően növelheti dolgozóinak számát. A tiszaújvárosi gyár a gyártósori munkások mellett jelenleg 200 angolul beszélő diplomást is keres különböző területeken. A létszámbővüléssel a Jabil foglalkoztatottainak száma 2011-ben elérheti a hétezer főt.

Inkubátor házak, ipari parkok a kisvállalkozások megsegítésére

A felmérések nemcsak a nagyvállalatokra terjedtek ki, hiszen a kis- és középvállalkozások száma is fejlődő tendenciát mutat. Ózd városban a kis- és középvállalkozói réteget inkubátor rendszer megszervezésével és működtetésével segítik. Az intézmény kezelését az Ózdi Vállalkozói Központ alapítványi formában látja el. Az Inkubátor Ház a helyiségbérlet, valamint az infrastrukturális háttér biztosításán túl egyéb szolgáltatásokat - tárgyaló, oktatási kabinet, vendégszoba - is nyújt partnerei számára, valamint az inkubáció lényegéből fakadóan a vállalkozók a vállalkozás hatékony működtetéséhez a napi feladatok megoldásához szakmai segítséget vehetnek igénybe.

A működés óta ezt a szerepet betöltve mintegy 60 különböző típusú vállalkozó állt bérleti viszonyban az Inkubátor Házzal és ezek túlnyomó része a ház méreteit kinőve, megerősödve sikeres vállalkozásként folytatták tevékenységüket.

Kazincbarcikán a városközpontban egy jelenleg üresen álló iskolaépület átalakításával valósul meg az Üzleti Szolgáltató Park és Inkubátor Ház kialakítása. Célja, hogy az épület helyet adjon a térségben letelepülő, vagy szolgáltatásaiknak új helyet kereső, elsősorban az információs technológia mindennapi használatán alapuló, illetve kreatív tevékenységet végző, magas hozzáadott értéket teremtő vállalkozások számára. Az inkubációs funkció kedvezményes bérleti díjjal és üzleti szolgáltatással (irodai funkciók, pénzügyi tanácsadás) lehetőséget ad Kazincbarcikán új vállalkozások elindulásának. Hasonló szerepet tölt be Salgótarján Szolgáltatói Inkubátorháza is.

Törekvések a munkaerő megtartására, munkahelyek számának növelése

A munkaügyi központ a Munkaerő-piaci Alapból és uniós forrásokból rendelkezésre álló összegek felhasználásával következő lehetőségeket nyújt. Például foglalkoztatást bővítő támogatásokat, ilyen a bérköltség támogatás, szakképzettséggel rendelkező pályakezdők munkatapasztalat szerzésének támogatása, munkába járáshoz nyújtott közlekedési költségek támogatása. Támogatják az átképzéseket, valamint komplex munkaerő-piaci programok működtetésével képzést, különféle, egyénre szabott fejlesztő szolgáltatásokat nyújtanak.

Pályázat útján támogatják a munkahelyeket bővítő beruházásokat, a vállalkozóvá válást, munkahelyek megőrzését. Lehetőségük van különféle ingyenes szolgáltatások biztosítására, ilyen például a munkaerő-közvetítés, egyéni - munka, pálya, pályainformációs, képzési álláskeresési, pszichológiai, és rehabilitációs tanácsadás. Foglalkozási Információs Tanácsadót (FIT), és Rehabilitációs Információs Centrumot (RIC) működtetnek. A többi megyéhez hasonlóan mentori szolgáltatást nyújtanak EURES tanácsadás biztosításával és pályaválasztási kiállításokat, álláskeresési börzéket szerveznek.

A megyei munkaügyi szakemberei szerint a munkahelyek számának növelését mindenekelőtt az állami szabályozás keretébe tartozó eszközök, helyi önkormányzati befektetés ösztönző szolgáltatások, valamint a munkaerő-kínálat szakmai, munkavállalási kompetenciáinak növelése segítheti elő.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk