kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

A mobileszközök a HR menedzsmentet is új feladatok elé állítják

A HR számára nagy kihívás, hogy miképpen lehet az új mobileszközöket, okostelefonokat, táblagépeket, illetve a közösségi média információit integrálni a vállalati, üzleti, szolgáltatási kultúrába. Erre tesz most kísérletet a Nexon új fejlesztési stratégiája.

images

"Egyre fontosabb, hogy az emberi tényezõvel hogyan tudunk gazdálkodni, tervezni, fejleszteni...A közeljövőben ezért egy teljesen új, negyedik generációs termékcsaládot vezetünk be, amivel újraértelmezzük a humánügyvitelt - mondja Ocskay Szilárd, Nexon alapító tulajdonos, ügyvezető igazgató a cég sajtóközleménye szerint.

Ocskay Szilárd egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón pedig úgy fogalmazott, a fő kérdés most az, hogy miképpen jeleníthetők meg a komplex problémák a gépeken, illetve miképpen teremthető meg az ügyfelek és a cégek alkalmazottai számára az azonnali korlátlan mobilitás például a közösségi médián lévő információkhoz, valamint a szolgáltatásokhoz való hozzáférésben – írja az MTI.


Közösségi média: a HR felmérheti, milyen a hangulat



A közösségi média HR-ben való felhasználása például azt is lehetővé teszi majd, hogy felmérjék, az adott vállalat különböző részlegein milyen a hangulat, és ez hogyan befolyásolja a termelékenységet. A Nexon ezen igényekre alapozva elkezdte egy negyedik generációs, egymilliárd forinthoz közeli költségvetésű HR szoftver fejlesztését. A 2012-ben megjelenő szoftver a vezetőket mobileszközön is támogatja abban, hogy kiválasszák a megfelelő munkatársakat. Így például új formában jeleníti meg a program az önéletrajzokat, és támogatja a gyors jövedelemkalkulációt. A szoftver, illetve az alkalmazott mobil eszközök lehetővé teszik azt is, hogy megszűnjenek a papírlapú nyilvántartások, például a munkaidő nyilvántartás.


A cégek a legtöbb változást a HR területén várják



Kudich Zsolt, a cég igazgatója elmondta: jelenleg világszerte már 5,1 milliárd embernek van mobil elfizetése, a közülük 1 milliárdan már mobileszközökön is dolgoznak. Hozzátette, hogy egy 700 vállalat részvételével végzet nemzetközi felmérés szerint a cégek a legtöbb változást a HR területén várják a követező évben, és például az Egyesült Államokban 50 százalékkal nő azon cégek száma, amelyek mobilszoftvereket is igénybe vesznek a bérszámfejtéshez és a HR menedzsmenthez.

A humánügyvitel üzletileg kritikus tevékenység, hiszen a munkavállalók adatai bizalmas információkat tartalmaznak, ezért a NEXON olyan termékeket, szolgáltatásokat, folyamatokat fejlesztett ki, amelyek banki szintű megbízhatóságot eredményeznek. Mindezt kiegészíti a folyamatos, garantált jogszabálykövetés, így a változásokhoz való alkalmazkodás sem az ügyfeleket terheli – olvasható a cég sajtóközleményében.

MTI/HR Portal
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A diákok több mint fele tanulna mesterséges intelligenciával, de csak kevesen férnek hozzá az iskolában

Németországban és Ausztriában tízből négy tanuló fér hozzá az AI-hoz az osztályteremben, az Egyesült Királyságban és Spanyolországban ez az... Teljes cikk

Vajon megtaláljuk az egyensúlyt az ember és az AI között? - avagy az AI emberi arca

Vajon mit tartogat 2024-ben a mesterséges intelligencia? 2023-ban minden eseményen téma volt az AI és ember kapcsolata, hatása egymásra. HR szempontból... Teljes cikk

Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk