kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Kivételes helyzetben a győri Széchenyi István Egyetem

Kivételes helyzetbe került a győri Széchenyi István Egyetem, amely a tavalyinál mintegy harminc százalékkal több államilag finanszírozott hallgatót vehet fel az idén - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Szekeres Tamás rektor.

A műszaki és az informatikai területen annyi államilag finanszírozott helyet kapott az intézmény, hogy minden hallgatót fel tudnak venni, "aki megfelelően felkészült" - jegyezte meg Szekeres Tamás, hozzátéve, hogy ezen a területen 57 százalékosra nőtt az államilag támogatott helyek aránya.

A műszaki területre tavaly összesen 2333 hallgatót vettek fel, míg az idén ezen a területen 2850 az államilag finanszírozott helyek száma - sorolta a rektor. Megemlítette: az állami finanszírozású helyek száma alapján az ország 71 intézménye közül hetedikek, a műszaki területen harmadikak, és a legnagyobb vidékiek.

Szilasi Péter Tamás stratégiai igazgató az eseményen arról beszélt: "nem érte meglepetés az intézményt", hiszen egy évtizede a matematikai, műszaki és természettudományos képzések fejlesztése élvez prioritást. Így már korábban is ebbe az irányba mozdult el a Széchenyi István Egyetem; ezek alapján az egyetem "egészséges bizakodással várja a felvételi időszakot" - tette hozzá.

Kara Ákos (Fidesz), a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke, győri országgyűlési képviselő az eseményen kiemelte: jól döntenek a fiatalok ide jelentkeznek, mert itt szerzett diplomájuk jó elhelyezkedési esélyeket nyújt. Kirajzolódott a jövő magyar felsőoktatása, amelyben biztos és meghatározó szerepe lesz az intézménynek - jelentette ki a politikus.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Állásbörzét és karriernapot rendeznek a Debreceni Egyetemen

A Debreceni Egyetem (DE) központi épületének díszudvarán nyolcvan munkáltató várja standjánál az érdeklődő hallgatókat szerdán a régió... Teljes cikk

Az egyetemi oktatót átlagfizetése alacsonyabb mint a pályakezdő tanároké

Az LMP szerint felháborító, hogy a magasabb egyetemi fokozatokban kapható átlagfizetés alacsonyabb, mint a gyakornoki státuszban dolgozó pályakezdő... Teljes cikk

Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk