kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Húsz százalékkal csökkent a munkanélküliség Vas megyében

Vas megyében mintegy 20 százalékkal csökkent a munkanélküliek száma decemberben az egy évvel korábbi adatokhoz képest, noha a szezonális munkák megszűnése, valamint a közfoglalkoztatottak regisztrációs rendszerbe történő visszaáramlása miatt az év utolsó hónapjában az álláskeresők száma 10 százalékkal meghaladta a novemberit - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja kedden az MTI-vel.

images

Az elmúlt év utolsó hónapjában 8.290 álláskeresőt tartottak nyilván a kirendeltségeken, 20 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A csökkenés Vas megye valamennyi térségét érintette; Kőszeg és Szentgotthárd környékén átlagosan 30 százalékkal mérséklődött a munkanélküliek száma. A szombathelyi és a körmendi kirendeltségen a megyei átlag körüli, 20 százalékos csökkenés volt tapasztalható, míg Sárvár és Vasvár térségében 10-20 százalék között, Celldömölk térségében pedig 5 százalék körül alakult a csökkenés mértéke.

A munkanélküliségi ráta 2010 decemberében még elérte a 8,7 százalékot. Tavaly decemberben pedig a gazdaságilag aktív népesség 7,1 százaléka volt munkanélküli Vas megyében, ami Győr-Moson-Sopron megye és a főváros után a harmadik legalacsonyabb munkanélküliségi mutatónak számított.

Az elmúlt év utolsó hónapjában közel 1.800 álláskeresőt, közülük mintegy 140 pályakezdőt, regisztráltak Vas megyében. A decemberben bejelentett álláskeresők több mint 92 százaléka a munkaviszonya elvesztése miatt jelentkezett a kirendeltségeken; 30 százalékuk a feldolgozóiparban, 10 százalékuk a mezőgazdaság, erdőgazdálkodás területén, további közel 12 százalékuk pedig az építőiparban dolgozott korábban. Múlt év decemberében a regisztrációból kikerült közel 1030 álláskereső több mint 60 százaléka tudott munkába állni, 30 százalékukat pedig az együttműködés hiánya miatt törölték a nyilvántartásból.

A munkáltatók 362 új álláslehetőséget jelentettek be tavaly decemberben; a novemberinél 12 százalékkal, a 2010. decemberinél pedig közel 21 százalékkal kevesebbet. Az új üres állások közül 120 a szombathelyi kirendeltség, 20-50 pedig Celldömölk, Körmend, Kőszeg, Sárvár vonzáskörzetét érinti. Az új állások közel 30 százalékát támogatott foglalkoztatási forma keretén belül kínálták a munkáltatók. Az év tizenkettedik hónapjában nyilvántartott 8.290 álláskereső közel 50 százaléka nem kapott semmilyen pénzbeli ellátást, 30 százalékuk álláskeresési, 21 százalékuk pedig szociális ellátásra volt jogosult.

Az év utolsó hónapjában nyilvántartott álláskeresők közül 1634-en legalább egy éve nem álltak már munkaviszonyban. A tartós munkanélküliek közel 40 százaléka legfeljebb 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik, és mintegy 57 százalékuk 45 évnél idősebb. 2011 decemberében 691 pályakezdőt tartottak nyilván a kirendeltségeken, közel 15 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A pályakezdő fiatalok több mint 25 százaléka alacsony iskolai végzettségű, 30 százalékuk szakközépiskolát, 15,4 százalékuk pedig szakmunkásképzőt végzett. A pályakezdő álláskeresők 8 százaléka technikumi végzettséggel, 11 százaléka gimnáziumi érettségivel rendelkezik, míg a diplomások aránya megközelítette a 10 százalékot.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk