kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Utolsók vagyunk a listán: a magyarok dolgoznak a legkevesebbet az EU-ban

Az EU 27 tagállamában az emberek átlagosan 34,5 évet töltenek munkával az életükből, a svédek dolgoznak a leghosszabb ideig, 40,1 évig, míg a magyarok a legkevesebb, 29,3 évig - a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis kimutatása szerint, amely az Eurostat DWL (a munkával töltött élethossz) mutatója alapján készült.

images

A 2000 és 2010 között eltelt időszakban a munkával töltött élethossz szinte az EU minden tagállamában nőtt: uniós átlagban ez a növekedés 1,6 év volt. Míg 2000-ben még 32,9 év volt, 2010-ben már 34,5 év. Ebben elsősorban a várható élettartam és a nyugdíjkorhatár kitolódása játszott szerepet. Az ismertetett adatok alapján a legtöbb évet dolgozó svédek életük 49,6 százalékát töltik munkával, az ENSZ várható élettartam-mutatói alapján. A második helyezett dánok 39,5 évet, míg a harmadik helyen álló norvégok 39,4 évet töltenek munkával életük során. A negyedik helyezett hollandok 39 évet dolgoznak.

A kimutatások szerint magyarok mellett a legkevesebb időt a máltaiak (30,2 év) a románok (31,6 év), a luxemburgiak (31,7 év) és a szlovákok (32,3 év) töltik munkával. A munkával töltött átlagos élethossz a tényleges munkaidő és a nyugdíjkorhatár mellett erősen függ a foglalkoztatottság arányától - amely Magyarországon uniós összevetésben igen alacsony. A magyar KSH adatai szerint a 15-61 év közötti magyar népességnek tavaly mindössze 57,8 százaléka (3 millió 719 ezer ember) tartozott a foglalkoztatottak közé, további 2 millió 721 ezer ember vagy önszántából, vagy kényszerűségből maradt, illetve került nem foglalkoztatott státuszba.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk