kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Jobbik: a munkahelyteremtő támogatás igénybevehetetlen

A Jobbik szerint a kormány által kedden bejelentett munkahelyteremtő támogatás igénybevehetetlen a hazai kis- és középvállalkozások számára, az csak egy "kommunikációs panel" - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Bertha Szilvia.

Czomba Sándor államtitkár kedden jelentette be, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból (NFA) 10 milliárd forint keretösszeggel munkahelyteremtő beruházások támogatására pályázatot írt ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) mikro-, kis- és középvállalatoknak, akik február 8-tól március 30-ig nyújthatják be a pályázatukat, és május 30-ig döntés születik a támogatásról.

A támogatás mértéke egy új munkahely esetében nem álláskereső személy foglalkoztatásánál 1,4 millió forint. Ehhez nyilvántartott álláskereső felvétele esetén további 500 ezer forint, roma álláskereső esetén további 300 ezer forint, hátrányos helyzetű kistérségben megvalósuló beruházás esetében 200 ezer forint, a leghátrányosabb helyzetű településeken 300 ezer forint kiegészítő támogatás igényelhető.

Bertha Szilvia csütörtökön úgy fogalmazott: szerinte megdöbbentő, hogy a kormány úgy gondolja, hogy gazdaságélénkítés és piacteremtés nélkül lehet munkahelyet teremteni. A Jobbik szerint attól, hogy támogatást kapnak vállalkozások munkaerő felvételére, még nem lesz több megrendelésük és piacuk, "pláne nem fizetőképes".

A másik felháborító dolog a Jobbik szerint a cigány származású munkakeresők pozitív diszkriminálása. "Egy magyar munkanélküli 300 ezer forinttal kevesebbet ér a kormánynak, mint egy cigány" - fogalmazott Bertha Szilvia. Szerinte azért is igénybevehetetlen a támogatás, mert a vállalkozásoknak garantálniuk kell, hogy két évig foglalkoztatják az így felvett munkaerőt, holott a Jobbik szerint a legtöbb vállalkozás azt sem tudja, hogy két hónap múlva lesz-e megrendelése és nem kell-e bezárnia. Aki ezt a támogatást igénybe fogja tudni venni, az vagy a korrupciós csatornákon keresztül, vagy pedig személyre szabott pályázatokkal teszi - értékelte.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk