Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Álláslehetőség megváltozott munkaképességűeknek Komlón

Komlón alakította ki egyik termelési központját a Főkefe Rehabilitációs Foglalkoztató Ipari Nonprofit Kft. (Főkefe Nonprofit Kft.) a közelmúltban, a létesítmény 200, döntő többségben megváltozott munkaképességű alkalmazott foglalkoztatására ad lehetőséget.

images

Szabó György, a Főkefe Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója a pénteken Komlón tartott sajtótájékoztatón elmondta: a központot az egykori Nagy László Gimnázium épületének földszintjén, a komlói önkormányzat 10 millió forintos támogatásával és 7 millió forint saját forrásból alakította ki. Az állami cég a létesítményben a korábbi bodolyabéri és komlói fióktelepének 114 munkatársa és 30 újonnan felvett alkalmazottja végez papíralapú irodaszergyártást, valamint fóliacsomagolást.

Hozzátette: mivel az országosan 80 fióktelepen mintegy négyezer embert foglalkoztató társaság szeretné, ha e tevékenységének nagy részét Komlón végezhetné, a helyi dolgozói létszámot 200-ra bővíti. Az üzem területének használatáért cserébe öt évre vállalta a létszám megtartását. A Főkefe tervei szerint Komlón évi 250-300 millió forint értékben állítanak majd elő belföldön és külföldön egyaránt eladható termékeket.

Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára azt hangsúlyozta: ha Magyarország ki akar jönni a válságból, munkaalapúvá kell tennie a támogatásokat, és fontos, hogy a rászorulók elsősorban ne segélyt, hanem munkát kapjanak.

Szólt arról, hogy a jövőben két, tavasszal megjelenő pályázat is segítheti a foglalkoztatást olyan térségekben, településeken, ahol sok a munkanélküli, és sok foglalkoztatót lehetne bevonni a megváltozott munkaképességűek alkalmazásába. Szavai szerint az egyik 900 millió forint hazai forrást kínál állami, önkormányzati és magáncégeknek a munkahelyek megtartásához, bővítéséhez, a másik 4,7 milliárd forint európai uniós forrást magáncégek munkahelyteremtéséhez, dolgozók oktatásához, képzéséhez.

Soltész Miklós a Főkefe komlói központjával kapcsolatban szólt arról is, hogy az épület emeletén varroda létrehozását tervezi a Kézmű Nonprofit Kft. 70-100 ember alkalmazásával.

Bernáth Ildikó fogyatékosügyi miniszteri biztos azt mondta: a kormányzat kiemelten fontos célja, hogy a rokkantnyugdíj-ellátás rendszerének átalakításával egyidejűleg minél több embernek nyújtson képességének, adottságának megfelelő munkát. Felhívta a figyelmet egy hamarosan megjelenő, 11,7 milliárd forint keretösszegű, megváltozott munkaképességűek rehabilitációját segítő pályázatra. Rámutatott: a cél az, hogy az érintettek olyan képességek birtokába kerüljenek, amelyekkel könnyebben és tartósan elhelyezkedhetnek, biztosítva maguk és családjuk megélhetését.

Polics József, Komló fideszes polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy a városban a korábbi bányászati tevékenység okán sok megváltozott munkaképességű ember él, a munkanélküliség magasabb az országos átlagnál, ezért a mostanihoz hasonló munkalehetőségekre, munkahelyekre nagy szükség van. A politikus örömét fejezte ki, hogy a Főkefe termelési központjának létrehozásában a cég mellett a Nemzeti Erőforrás Minisztérium és az önkormányzat is partner volt.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk