kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Az önkormányzatok is segítik a költségtérítéses hallgatókat

Óbuda és Szolnok önkormányzata is rendszeres szociális támogatással segíti a felsőoktatásba szeptemberben bekerülő fiatalokat. A III. kerület vezetése 15 millió forintot különített el a támogatásra - írja a www.obuda.hu. Szolnokon a főiskolával együttműködve érkezik a segítség a hallgatóknak, akik szemeszterenként tízezer forintot kaphatnak.

Rendszeres anyagi támogatást kapnak Szolnok önkormányzatától, illetve a Szolnoki Főiskolától azok a helyben lakó, vagy a város középiskoláiban végzett fiatalok, akik a következő tanévtől költségtérítéses vagy részösztöndíjas hallgatói lesznek a felsőoktatási intézménynek - jelentették be a szolnoki városházán pénteken.

A pénzbeli segítség összege hat féléven keresztül szemeszterenként tízezer forint - mondta el Kállai Mária alpolgármester. A támogatás feltétele, hogy a fiatal csatlakozzon a Szolnok hazavár programhoz, amely a diplomát szerző szolnokiakat igyekszik minél nagyobb számban a városba való visszatérésre ösztökélni. A Szolnok Város Jövőjéért Közalapítvány által működtetett támogatási rendszer arra is lehetőséget nyújt, hogy aki a második szemesztertől legalább 4-es átlagot ér el, újabb tízezer forintot kaphasson - tette hozzá az alpolgármester. Túróczi Imre, a főiskola rektora bejelentette: az intézmény az ugyanebben a körben érintett hallgatókat az első két szemeszterben húsz-húszezer forint térítési díj hozzájárulásban részesíti.

Szintén a felsőoktatásban tanuló, vagy tanulni vágyó fiatalok számára jelenthet segítséget a III. kerület vezetése által kidolgozott támogatási forma. A képzés költségeit vállalni nem tudó, tehetséges fiatalok segítésére Óbudai Továbbtanulási Támogatás címenköltségvetésében az önkormányzat 15 millió forint keretösszeget különített el. Ezzel a juttatással azon III. kerületi állandó lakosú hallgatók felsőfokú képzését támogatja a helyhatóság, akik jó tanulmányi eredménnyel végezték a középiskolát, de szociálisan hátrányos helyzetűek, és a szűkülő keretszámok miatt bizonytalanná válna főiskolai, egyetemi diplomájuk megszerzése. A támogatás odaítélésének részletes szabályozásáról a közeljövőben alkot rendeletet a képviselőtestület.

MTI/obuda.hu/edupress.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk