Megjelent: 12 éve

Elindultak az állásbörzék - kinek jók az esélyei?

Szerdán és csütörtökön rendezték az idei év első állásfórumát. 140 többnyire multinacionális munkaadó várta közel 5000 ajánlattal az álláskeresők rohamát a HVG Állásbörzén. Kiket kerestek a cégek? Milyen rendezvények várhatóak a következő hetekben?

Ebben az évben szokatlanul korán, február 22-én kezdődött a tavaszi állásbörzék sora. Korábban többnyire március első hetében és mindig Szegeden indultak útjára a frissdiplomásokat megcélzó rendezvények. Most kicsit felborult a sorrend: a HVG nyitott, a Műegyetem március elején jön, Szegeden március 21-én, a Corvinuson a hónap végén gyűlnek a munkaadók. "Jobbnak láttuk már februárban megtartani az állásbörzét, így a fiataloknak több idejük lesz a szakmai gyakorlatos hely kiválasztására, végzősöknek pedig az első munkahely megtalálásra" - indokolt Hajdú Csongor főszervező.


Lerohanták a fiatalok a standokat



Az idei HVG Állásbörzére rendkívül sokan jöttek. A csütörtöki nyitás után fél órával hosszú sorok kígyóztak a Syma csarnokban a ruhatár előtt. Néhány lépéssel távolabb a csarnokbelső már nyüzsgő méhkasra hasonlított. Az volt az ember érzése, mintha a rendezvény kinőtte ezt a helyszínt. A fiatalok szórólapokkal a hónuk alatt suhantak standról standra és a nézelődés mellett néhányan már a tettek mezejére léptek. Indult is a kérdezz-felelek. "Az angol mellett hollandul is beszélsz? Komolyan? Add csak ide az önéletrajzod, légy szíves, ne is menj tovább!"- kérlel az egyik személyzeti tanácsadó cég munkatársa egy huszonéves hölgyet. A pályázó anyagait a HR-es egy üzleti szolgáltató központnak szánja - amindketten jó vásárt csinálhatnak majd. Ezek a központok ugyanis vadásszák a két idegen nyelven magas szinten beszélő egyetemistákat, pályakezdőket.


Nincs állás, csak a reklám miatt jöttek



Voltak standok, ahol konkrét állásajánlattal nem szolgáltak és még csak nem is voltak szívélyesek. "Minden üres pozíciónk betelt már a múlt héten - igazából pályázói adatbázisunk frissítése, és a reklámérték miatt vagyunk itt"- veti oda félvállról az egyik cég képviselője, ráerősítve arra a sztereotípiára, amelyek miatt számos álláskeresőnek vannak ellenérzései a hasonló expók kapcsán...

Épp szóróanyagokkal az ölében foglal helyet egy rövid időre egy egyetemista hölgy. "Én speciális helyzetben vagyok. Természettudományi karon tanulok, de egy egész más területen dolgozom egy kis cégnél. Most az itt szerzett tapasztalataim alapján valamilyen kereskedelmi vagy termékfejlesztői állás lenne nekem a legjobb, mert váltani szeretnék"- magyarázza Brigitta.


"Mérnök vagy? Szólíts le nyugodtan!"



Vannak olyan közkedvelt multinacionális vállalatok, ahol a hallgatók szinte vérre menő küzdelmet folytatnak a bejutásért, még a pár hónapos gyakornoki pozíciók miatt is. Ilyen például a Coca-Cola, amely 6-12 hónapos szakmai gyakorlatra keres kereskedelmi marketing gyakornokot Dunakeszire. A cég erős középfokú angol-, Excel- és PowerPoint tudást vár a pályázótól, de jó adag szerencse is szükségeltetik a sikerhez. "Általános tapasztalat, hogy egy-egy meghirdetett pozíciónkra 100-150 - szeres a túljelentkezés"- tudtuk meg a cég standjánál. Az mindenesetre egyértelmű, ezen az állásexpón is a mérnökök a sztárok. A legtöbb standnál rájuk vadásznak. Egy tanácsadó cég például egyenesen "Mérnök vagy? Szólíts le nyugodtan!" feliratú pólókban cirkáltatta hoszteszeit. A módszer hatásos - tényleg leszólították a lányokat, akik -mint kiderült- a Trenkwalder munkaerő-közvetítőhöz irányították őket...


Sportautóval csábított az Audi



Az Audi saját termékével, egy vörös e-tron Spyder sportautóval csábított. A csodajárgány mellett egy színben hozzá öltözött hostesz magyarázza, ebből három darabot készítettek, és még ő sem érintheti meg. Majd a győri autógyártó standját ajánlja a mérnökhallgatók figyelmébe.

Néhány méterrel odébb a Knorr-Bremse pultjánál 16 üres állást ajánlanak. Keresnek például szoftver-és hardverfejlesztő mérnököket, funkciófejlesztő mérnököket, teszt,- és tervezőmérnököket, ezen kívül szerelési folyamatmérnököket is. A cég főként a gépész és villamosmérnöki diplomát preferálja - az állások zöme azonban nem tölthető legalább erős középfokú angol nyelvtudás nélkül. Minőségbiztosítási és termelésirányítási területre keresett mérnököket a Suzuki is - és tulajdonképpen a kiállítók olyan széles köre is, hogy lehetetlen is a teljesség igényével felsorolni mindet.


Óbudai Egyetem... - az melyik is?



Örül a mérnökök keresettségének Szabolcs, az Óbudai Egyetem villamosmérnöki karának végzős hallgatója. "Már az egyetemre jelentkezéskor jól lehetett látni, hogy ez egy igen kelendő szak lesz - de nem ez volt az egyetlen tényező, ami a pályaválasztásban motivált. Igazából az elektromosság, a műszaki dolgok érdekeltek már az általános iskola óta - szóval így ez egy szerencsés egybeesés." A sikerszakmába készülő fiatalembert csak egyetlen dolog aggasztja. "Sokszor kell magyarázkodnom az állásokra jelentkezve, hogy én tulajdonképpen a Budapesti Műszaki Főiskolán végeztem - csak közben megváltozott az intézmény neve."

A fizetésekről nem szívesen nyilatkoztak a cégek. A legtöbben a "versenyképes" jelzővel próbálták kielégíteni a kíváncsiságot. Azért annyit megtudtunk, a jellemzően a havi bruttó 200-270 ezer forintos sávban kínálnak.

Aki lemaradt volna erről a karrierfórumról, lesz lehetősége személyesen találkozni a cégekkel. A következő két hónapban Szegedtől Győrig több mint egy tucatnyi intézmény tart állásbörzét.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek