kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Több mint negyedmillió munkavállalónak van SZÉP-kártyája

Több mint 270 ezer munkavállalónak van SZÉP-kártyája a kibocsátó bankok március eleji adatai szerint, a plasztikok száma heteken belül eléri a 300 ezret - derül ki a Nemzeti Üdülési Szolgálat (NÜSZ), illetve a K&H, az MKB és az OTP keddi közleményéből.

images

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint a három bank már mintegy tízezer munkáltatóval kötött megállapodást, miután a kártyát a munkáltatók igényelhetik dolgozóik számára. Jelentősen emelkedett az elfogadóhelyek száma is, a kibocsátó intézmények több mint 12 ezer elfogadóhellyel kötöttek szerződést.

A közlemény kitér arra is, hogy a NÜSZ és a kártyakibocsátó pénzintézetek megbízásából február 28. és március 8. között 500 főt érintő, telefonos közvélemény-kutatás készült, 30 és 50 év közötti munkavállalók megkérdezésével.

A kutatás adatai szerint a munkavállalók 43 százaléka kap béren kívüli juttatást ebben az évben. A béren kívüli juttatásban részesülők több mint a fele, 53,5 százaléka válaszolt úgy, hogy kapja a NÜSZ által forgalmazott étkezési utalványt, 48 százalék pedig úgy, hogy SZÉP-kártyát kap. A harmadik legnépszerűbb elem az utazási támogatás, amelyet a cafeteriában részesülő dolgozók ötöde, a negyedik pedig egészségpénztári támogatás, amit a munkavállalók 10 százaléka kap. Azok közül, akik jelenleg kapnak cafeteriát, de SZÉP-kártyát nem, 67 százalék nyilatkozott úgy: igényelné a juttatást munkáltatójától.


OTP: Több mint 6700 munkáltatóval állunk szerződésben



Az OTP portálunkhoz eljuttatott közleménye szerint elérte a negyedmilliós határt az átadott OTP Széchenyi Pihenőkártyák száma. A 250 000 kártyabirtokos közel 7000 elfogadóhelyen használhatja fel juttatásait. A 2012 év eleje óta eltelt időszakban közel tízszeresére növekedett az OTP Pénztárszolgáltatótól igényelt SZÉP-kártyák száma, így március közepén már 250 000 plasztik van forgalomban. A kártyabirtokosok a béren kívüli juttatásaikat már közel 7000 elfogadóhelyen használhatják fel, például a Burger King éttermeiben vagy akár a Pécsi Nemzeti Színház előadásain.

"Több mint 6700 munkáltatóval állunk szerződésben. Ez igazolja a tavaly júliusi pozitív várakozásainkat, amikor elsőként tettük elérhetővé a SZÉP-kártyát" - vélekedik az eredményekről Róth Lajos, az OTP Pénztárszolgáltató Zrt. vezérigazgatója. "Az egyre nagyobb számú ügyfélkörünk számára szeretnénk minél egyszerűbb kártyahasználati feltételeket biztosítani, ezért folyamatosan tárgyalunk terminál-hálózat üzemeltetőkkel az elfogadói hálózat bővítéséről. Az egyszerűbb csatlakozás és a hatékony működés érdekében az OTP SZÉP-kártya elfogadóhelyi partnerei több különböző fizetési lehetőség közül is választhatnak: a bankkártyás fizetéshez hasonlóan működő POS-terminálok használata mellett lehetőség van interneten keresztül, webshopban, vagy telefonos autorizációval rendezni a számlát.

MTI/HR Portal
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
5 milliárd forintnyi alvó pénz van a SZÉP-kártyákon

A megnövekedett költési kedv ellenére hozzávetőlegesen 5 milliárd forintnyi "alvó pénz" ragadt benn a SZÉP-kártya tulajdonosoknál. A kártyákon... Teljes cikk

Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk