kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Dániai munkákról tart tájékoztatót a munkahügyi hivatal

A dániai munkavállalási lehetőségekről tart tájékoztatót öt várost érintő roadshow keretében a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) és az Európai Foglalkoztatási Szolgálat (EURES) jövő héten.

Az ingyenes programokat Miskolcon, Debrecenben, Egerben, Szegeden és Budapesten tartják. A Nemzeti Pályainformációs Központ honlapján olvasható tájékoztatás szerint a Dán Munkaügyi Szervezet munkatársa felvételi interjút tart a helyszíneken. Elsősorban a szezonális mezőgazdasági munkák iránt érdeklődők jelentkezését várják, akiknek legalább alapfokú angol nyelvtudással kell rendelkezniük.

A rendezvényen az érdeklődők információhoz juthatnak az európai uniós élet- és munkakörülményekről, valamint a munkavállalási lehetőségekről - derül ki az NMH honlapján közzétett felhívásból. A magyar állampolgárok 2009. május elseje óta szabadon vállalhatnak munkát Dániában. A dán statisztikai hivatal honlapja szerint februárban 6,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta az északi országban; a szezonálisan kiigazított adatok szerint több mint 164.000 munkanélkülit tartottak nyilván. 2011 utolsó negyedévében ugyanakkor több mint 16 ezer üres álláshely volt az országban.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Már lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra

Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a... Teljes cikk

Dobrev Klára: Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra

Európában Magyarországon költik a legkevesebbet a nyugdíjakra, idős honfitársainkra - mondta a Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselője szombati... Teljes cikk

Új vállalkozásfejlesztési központot hoztak létre a romák elhelyezkedésének támogatására

Az ország első, kifejezetten hátrányos helyzetű emberek támogatására, mentorálására létrehozott vállalkozásfejlesztési központja segély... Teljes cikk