kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Nyílt levélben fordultak a Corvinus hallgatói az oktatási államtitkárhoz

Nyílt levélben fordultak a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói Hoffmann Rózsa oktatási államtitkárhoz. A diákok azt írták: bár többször felmerült, majd mindig megcáfolták a Corvinus megszüntetését, feldarabolását, még sincsenek tisztában azzal, hogy mi történik valójában.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott levélben a hallgatók úgy fogalmaztak: sajnálattal látják, hogy hónapok óta bizonytalanság uralkodik körülöttük. Az egyetem polgárainak azonban joguk van ismerni, hogyan alakul a Corvinus sorsa, és ezt milyen szempontok alapján, kik és mikor döntik el.

Kiemelték: tisztában vannak vele, hogy a felsőoktatás megújításakor számos, sok esetben egymással is rivalizáló szempontot kell figyelembe venni, ám hiszik, hogy ilyen mérvű átalakításkor a legfontosabb szempontnak mégiscsak az egyetemi polgárok érdekének kellene lennie.

Bíznak benne, hogy a felsőoktatás jövőjét alakító döntéshozók ezt mindenkor tiszteletben tartják, hogy a magyar felsőoktatás ne csak átalakulhasson, hanem valóban meg is újulhasson - fogalmaztak a levélben. Kitértek arra is, hogy az egyetem nem csak a puszta számokban mérhető eredmények miatt védendő: a Corvinus számos olyan, lelkes diákok által alapított öntevékeny szervezetnek ad otthont, amelyek más egyetemeken nincsenek vagy csak elenyésző számban vannak jelen.

Vannak köztük olyanok, amelyek nemzetközi nyári egyetemeket és színvonalas szakmai programokat szerveznek, van, amelyik elismert szakmai gyakorlatokat, a társadalmi integrációt és a közösségi felelősségvállalást erősítő önkéntes munkát - sorolták, és kitértek a Corvinus szakkollégiumaira is. A szakkollégiumok védendő és értékes elemei a magyar felsőoktatási rendszernek, s örömmel tapasztalták, hogy az államtitkárság által benyújtott tervezetben is kiemelt szerepet kapott a kiválóságok támogatása - fejtették ki.

Az MTI birtokába került, március végi javaslat szerint tizenkét felsőoktatási képzési és kutatási fejlesztési pólust alakítanának ki. Eszerint a közép-magyarországi agrárpólushoz tartozna a Szent István Egyetem mezőgazdaság- és környezettudományi, gépészmérnöki, állatorvos-tudományi, gazdaság- és társadalomtudományi kara, a Budapesti Corvinus Egyetem élelmiszer-tudományi, kertészettudományi és tájépítészeti kara, a pénzügyi-gazdasági felnőttképzésihez a Budapesti Gazdasági Főiskola és a Szolnoki Főiskola. A közép-magyarországi műszaki-gazdasági kutatóegyetemi pólus része lenne a Budapesti Corvinus Egyetem gazdálkodástudományi és társadalomtudományi kara és a Műegyetem.

Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség április végi küldöttgyűlésén azt mondta: azok a kósza hírek, amelyek a Budapesti Corvinus Egyetem vagy egy-egy vidéki főiskola bezárásáról szólnak, nem igazak. Azt kérték, a felsőoktatási intézmények tekintsék át a jelen körülmények között a lehetőségeiket, hol tudnak együttműködni, hol tudják a képzéseket szűkíteni.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk