kapubanner for mobile
Megjelent: 12 éve

Fontos az IT cégeknek az elkötelezett és motivált dolgozó

Az IT szektorban dolgozók 55 százaléka elkötelezett munkáltatója felé - derül ki Legjobb Munkahely felmérésből. Hogyan érik ezt el a vállalatok? A Napi Gazdaság piaci szereplőket kérdezett.

Mennyire vonzó az IT szektor?

A külső vélemények alapján az információtechnológia (IT) az államigazgatás, az autóipar, az idegenforgalom és a bankok-biztosítók után a középmezőnybe tartozik a vonzósági rangsorban. Az itthoni átlagnál szívesebben ajánlanák munkahelyüket ismerőseiknek a szektorban dolgozók, munkájukat azonban kevésbé érzik az elvárton felüli erőfeszítésekre inspirálónak - olvasható a lapban. A maradási hajlandóság a területen valamivel alacsonyabb az átlagnál, mivel a munkavállalók fele látja úgy, hogy könnyen találna másik állást (a magyar átlag 29 százalék) - derül ki a Napi Gazdaság által közölt kutatásból. A Legjobb Munkahely felmérés szerint az IT dolgozók háromnegyede tartja jelenlegi munkahelyét szakmáján belül jónak. A dolgozók legkevésbé a menedzsment teljesítményével elégedettek (9 százalékponttal kevesebben az átlagnál). Az IT szektor dolgozóinak 41 százaléka ugyanakkor elégedett a fizetésével (szemben a magyar átlag 34,5 százalékkal).


Vállalati tapasztalatok



A Napi Gazdaság által megkérdezett cégek rendszeresen mérik dolgozóik elkötelezettségét, illetve különböző eszközökkel igyekeznek javítani is azt.

Az iFlow Informatikai Tanácsadó Kft. a bevezetett HR szakpolitikai célkitűzésekkel, rendszeres mérésekkel és értékelésekkel biztosítja az elvárások egyértelműségét. A Cisco Systems Magyarország Kft. évente értékeli dolgozói elkötelezettségét. Az elmúlt években a visszajelzések alapján nőtt az elégedettség a képzések és egyéni fejlődési lehetőségeknél, illetve a juttatásoknál. A motivációt segíti a teljesítményarányos bérezés.

Az SAP-nál is nőtt az elkötelezettség. Tompos Dóra HR vezető szerint fontos, hogy az értékelési rendszer kapcsolatban álljon a kompenzációval vagy a tehetségmenedzsmenttel.

A Kürt Zrt is méri az elkötelezettséget. Gergácz Lili HR vezető kiemelte, a jelenlegi piaci körülmények között felértékelődik a motivált és elkötelezett munkaerő.

Az elmúlt két évben a dolgozói elégedettség emelkedett a Microsoftnál. A cég HR stratégiájának egyik fő pillére a karriermenedzsment és az utódlástervezés.

Az IBM elégedettséggel kapcsolatos felmérései évről évre a kelet-közép-európai régió átlagánál magasabb eredményt hoznak Magyarországon.

A piaci szereplők körében egyöntetű vélemény, hogy igazán jó, komplex szaktudással rendelkező szakembereket nehéz találni a piacon.

Napi Gazdaság
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új fogalom a HR-ben: a határfelületi vezetők

Van egy olyan vezetői réteg az iparban, akikről, ha nem vesszük tudomásul, hogy egészen más bánásmódot igényelnek, mint a többi vezető, akkor... Teljes cikk

Közel 30 ezer üres állás a weben: itt a friss statisztika

Egy év alatt 13 százalékkal kevesebb a magyar weboldalakon az álláshirdetés az Állásportál.hu friss statisztikája szerint. Január közepén 29 172... Teljes cikk

Kilőtt egy munkaerő-kölcsönző cég, többen lettek a postások: létszámtrendek

Szeptemberről októberre egy munkaerő-kölcsönző cég, a HR Direkt Kft. 70 százalékkal, 1400 fővel növelte alkalmazotti létszámát. Hosszú idő... Teljes cikk