Megjelent: 12 éve

Fontosabb az egészségmegőrzés, mint az étkezési utalvány

Egy friss felmérés szerint a munkáltatók és a munkavállalók fontosabbnak értékelték az egészségmegőrzést, mint az évek óta listavezető étkezési támogatást. A nyilatkozók hatodik "legfontosabb" célként sorolták az üdülés, pihenést, amit még az iskolakezdési támogatás is megelőz. Sokat zuhant a képzés és az internet - nem is támogatja az idei szabályozás egyiket sem.

images

Míg 2011-ben 147-en töltötték ki a kérdőívet, addig az idén 267-en küldték el válaszaikat. A közreműködők 43 százaléka munkavállalóként, míg 45 százalék munkáltatóként nyilatkozott.
A cafeteriatrend.hu weboldal 2012. májusában egy év elteltével immár harmadszor ismételte meg felmérést. A kutatásból kiderül, sokan sokféle problémával küzdenek a cafeteriarendszerük működtetésekor. Ki az adókra, ki az adminisztrációra, ki az elfogadóhelyekre panaszkodik, de milyen is lenne a jövő ideális cafeteria rendszere.

Munkáltatókat, munkavállalókat, szolgáltatókat kérdeztek idén is, ők hogyan, milyen alapelvek mentén változtatnák meg a jelenlegi rendszert, és egyáltalán miért is van szükség arra, hogy az adórendszer kedvezményekkel támogasson bizonyos költési célokat. A kitöltött kérdőív értékeléskor az első meglepetés most is az volt a kutatás készítői számára, hogy a megkérdezettek mennyire felelős gondolkodással nyilatkoznak. Nem kifejezetten a 30,94 százalékos kedvezményes adózás lenullázása volt idén sem a fő irány - írják kutatási összefoglalójukban.


Fontossági sorrend a jövő cafeteria rendszerében



A felmérés szerint idén májusban a megkérdezettek fontosabbnak értékelték az egészségmegőrzést, mint az évek óta listavezető étkezési támogatást. És a munkáltatók és a dolgozók csak hatodik "legfontosabb" célként sorolták az üdülés, pihenést, amit még az iskolakezdési támogatás is megelőz. A 2011-ben toplistás internet és nyelvoktatás támogatása az idén a 11. illetve 15. helyen zárta az összesítést. Sokat zuhant a képzés és az internet - nem is támogatja az idei szabályozás egyiket sem - derül ki a felmérésből.

Költési célok, melyekhez szükséges támogatást biztosítani az adórendszerben (zárójelben a 2011-es helyezés):
1. Egészségmegőrzés (4.)
2. Étkezés támogatása (1.)
3. Gyógyulás (kezelés, orvosi ellátás)(2.)
4-5. Gyógyulás (gyógyszer, készítmények, segédeszközök)(2.)
4-5. Gyermek iskolakezdésének támogatása (6.)
6. Üdülés, pihenés (3.)
7. Önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás (5.)
8-9. Helyi közlekedési bérlet (8.)
8-9. Munkavégzéshez szükséges képzések (10.)
10. Munkába járás közigazgatási határon kívülről. (11.)

Ha a munkavállalók válaszait külön értékeljük, akkor a helyi bérlet és az önkéntes nyugdíjpénztár valamint a munkába járás és az ehhez kapcsolódó képzés cserélnek helyet egymással a listán. Kizárólag a munkáltatói preferenciákat vizsgálva az étkezés megelőzi az egészségmegőrzést, és nyelvoktatás a nyolcadik helyre jön fel.


Az adó mértéke



A következő listában a felmérés készítői aszerint rendezték sorba a juttatásokat, hogy melyeknél adja a legnagyobb támogatást az adórendszer. Itt is jól látszik az egészségmegőrzés előre törése.

Az adórendszer által támogatott juttatások (zárójelben szintén a tavalyi helyezések):
1. Étkezés támogatása (1.)
2. Egészségmegőrzés (6.)
3. Gyógyulás (kezelés, orvosi ellátás) (4.)
4. Gyógyulás (gyógyszer, készítmények, segédeszközök) (4.)
5. Gyermek iskolakezdésének támogatása (5.)
6. Önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulás (2.)
7. Munkavégzéshez szükséges képzések (3.)
8. Helyi közlekedési bérlet (7.)
9. Munkába járás közigazgatási határon kívülről. (11.)
10. Nyelvoktatás (9.)

A munkáltatók úgy változtatnának az adókedvezményeken, hogy a helyi bérlet kerülne a 10. helyre és előbbre sorolnák a nyelvoktatást és munkába járást. A munkavállalói válaszok szerint az iskolakezdés élvezne nagyobb mértékű támogatást, mint a gyógyszerek. Szembetűnő különbség, hogy a nyelvoktatáshoz alacsony mértékű adóterhelést javasoltak a kitöltők, míg az üdülés pihenés esetén közepes adóterhelés is elfogadható.


Nyugdíj



2012-ben külön vizsgálták a nyugdíj cél támogatására használható önkéntes nyugdíjpénztári, foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatói intézményeket, és a nyugdíj célú biztosításokat. Valószínű az ismertség miatt, illetve az öngondoskodást erősítendő az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás jobb eredményeket ért el, mint a 11-14. helyeken végző újabb konstrukciók.


Egyáltalán miért is kell támogatni a béren kívüli juttatásokat?



A felmérés, mint minden évben, arra is rákérdezett, hogy a törvényhozónak milyen céllal kellene kedvezményekkel támogatnia bizonyos juttatásokat.
Az indokok listavezetője, a tavalyi évhez hasonlóan, a munkabérek költséghatékony kiegészítése, így a munkáltató a rendelkezésére álló forrásokból több elkölthető juttatásban részesítheti a dolgozóit, akiket főként a mindennapi megélhetésükben, napi kiadásaikban kellene támogatni.

Emellett a kedvezményekkel erősíthető lenne a munkavállalók öngondoskodása mind a nyugdíj, megtakarítások, mind az egészség terén. Ezek majd kiegyensúlyozott, egészséges emberi erőforrásokat biztosítanak a munkáltatók számára.

A célzottan adható juttatások a válaszadók szerint pozitívan befolyásolják a dolgozói motivációt, lojalitást. A képzésekhez illesztett kedvezmények pedig a munkavállalók fejlődésén keresztül pozitívan hatnak a munkáltatók innovációjára.

Új támogatandó célként kerül megfogalmazásra az olyan juttatások kedvezményekkel való ellátása, melyek erősítik a munkavállalók mobilitását - olvasható a kutatási összefoglalóban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Melyek a legnagyobb egészségpénztárak?

Három nagy szereplő határozza meg az egészségpénztárak piacát. A tavalyi évben mind taglétszámban, mind vagyonban nőtt a piac. Kik a nagy... Teljes cikk

Juttatási keret 2024-ben

Már 2022-ben látszott, hogy a 2019 óta tartó juttatási keret csökkenésének trendje megfordult. Az éves keretösszeg 2024-re is további növekedést... Teljes cikk

Cafeteria Kisokos 2024

Fata László cafeteria-tanácsadó összefoglalója arról, milyen juttatásokat, hogyan, milyen feltételekkel adhat a munkaadó 2024-ben. Teljes cikk