kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Nem akarják a "halálig tartó kényszermunkát" a lengyelek

Újra tüntet a nyugdíjkorhatár növelése ellen a Szolidaritás szakszervezet.

A varsói elnöki palota előtt összegyűlt több ezer fős tömeg nevében Piotr Duda, a szakszervezet vezetője csütörtökön találkozott Bronislaw Komorowski államfővel. Reményeik szerint sikerül meggyőzniük Komorowskit, hogy ne írja alá a parlament által elfogadott, a szakszervezet által "dekrétumnak" nevezett törvényt.

A szakszervezet fontosnak tartja, hogy az államfő fogadta vezetőjüket, míg korábban a parlament egyik házának elnöke sem nyitott neki ajtót. Duda a találkozó előtt hangsúlyozta, hogy a Szolidaritás szerint is szükség van a nyugdíjrendszer módosítására, de erre saját javaslatai vannak, mert ellenzi a jelen jogszabállyal bevezetett "halálig tartó kényszermunkát".

A nyugdíjkorhatár növeléséről szóló jogszabályt és a rendvédelmi szolgálatok nyugdíjaztatását szabályozó törvényt két hete fogadta el a lengyel parlament alsóháza, csütörtökön pedig módosítások nélkül a felsőház is megszavazta. Ezek után az államfőnek 21 napon belül kell aláírnia a törvényt.

A Polgári Platform (PO) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) kormánykoalíció által kidolgozott kompromisszumos törvény 2013-tól szakaszosan 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt mindkét nem számára, de meghatározott feltételekkel a résznyugdíj igénybevételére is lesz lehetőség. A nőknél 2040-ben, a férfiaknál 2020-ban lép hatályba az új korhatár, míg jelenleg a lengyel nők 60 évesen, a férfiak 65 évesen vonulnak nyugdíjba.

Külön jogszabály vonatkozik a rendvédelmi szolgálatokban dolgozókra, akik az új törvény értelmében 55 évesen vonulhatnak nyugdíjba, amennyiben legalább 25 évet töltöttek szolgálatban. Jelenleg minimum 15 év szolgálatteljesítés után kortól függetlenül nyugdíjazhatók.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk