Megjelent: 12 éve

Marek Feltl lett az IKEA regionális ügyvezető igazgatója

2012. július 1-jétől Marek Feltl, az IKEA Olaszország jelenlegi ügyvezető igazgató-helyettese tölti be az IKEA Csehországért, Magyarországért és Szlovákiáért felelős regionális ügyvezető igazgatói pozícióját. Marek új munkakörében első feladatának azt tartja, hogy munkatársai az IKEA vásárlókat és hétköznapi életüket jobban megismerjék, ezért legalább 200 otthon meglátogatását szervezi a cseh-magyar-szlovák régió munkatársai számára.

Marek karrierje 1992-ben indult az IKEA-nál, az IKEA Csehország logisztikai menedzsereként. Azóta több beosztásban és területen dolgozott, például Svédországban a Kelet-Európáért felelős Business Navigation területen, Prágában áruházvezetőként, valamint a cseh-magyar-szlovák régió regionális ügyvezető igazgató-helyetteseként.

Jelenlegi pozíciójában, az IKEA Olaszország ügyvezető igazgató-helyetteseként Marek 10 olaszországi IKEA áruházért (megközelítőleg 3000 munkatárssal), számos nemzeti funkcióért és nemzeti szintű projektért felelős. Az egyik ilyen projekt célja, hogy az IKEA minél több tudással rendelkezzen az emberek otthoni életéről, valamint IKEA megoldásokkal új módszereket alakítson ki az emberek álmainak megvalósítására, mindennapi igényeinek kielégítésére.

Mareket a cégnél felkészült vezetőnek és kereskedőnek tartják, gyakorlatias, cél- és vásárló orientált, valamint odafigyel a munkatársaira.

"A cseh-magyar-szlovák régióban a meglévő, jól működő alapra szeretnék építkezni, a kereskedelmi szemléletű áruházakra és a rendkívül vásárló-orientált munkatársakra. Fő célom a régió növekedésének biztosítása, felhasználva Olaszországban szerzett tapasztalatomat, egyes üzleti tevékenységeinket emocionálisabbá, spontánabbá téve, valamint ténylegesen inspirálva vásárlóinkat" -– - mondja Marek.

Marek szerint a növekedésnek négy fontos eleme van. Az IKEA termékek és megoldások megfizethetősége és piaci relevanciája, ezáltal minél több ember álmainak és igényeinek kielégítése. Az IKEA áruházak vitalitása és ajánlatai, amely egyben okot is szolgáltat a vásárlóknak ellátogatni az IKEA áruházakba, ahol mindig találnak valami újat és inspirálót. A megközelíthetőség, az új áruházi épületek kihasználása, valamint az e-kereskedelem jövőbeni bevezetése. Az IKEA márka arculatának építése -– az embereket támogató vállalatként-–, amely vezető szerepet vállal környezeti és szociális területeken.

"A növekedés elérésének egyetlen eszköze az egész szervezet ösztönzése, minden tevékenységünk során szem előtt tartva jelenlegi és potenciális vásárlóinkat" -–- összegzi Marek.

Marek nős, két felnőtt gyerek édesapja, hobbyja az utazás és a görkorcsolyázás, valamint szeret kertészkedés közben kikapcsolódni.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek