Megjelent: 12 éve

Keresettek a pénzügyesek és az informatikusok

A magyar vállalatok egyharmada jelenleg is keres jól képzett pénzügyi és IT szakembereket annak ellenére, hogy a megkérdezettek többsége kisebb büdzséből gazdálkodhat, mint tavaly, és negyven százalékuk teljesen befagyasztotta az új munkaerő felvételét - derül ki egy kutatásból.

A magyar HR vezetők borúlátóbban ítélik meg a gazdasági kilátásokat, mint külföldi társaik: míg nemzetközi szinten a szakemberek 53 százaléka már növekedést vár 2012-re, magyar társaik csak 46 százalékban vélekednek így. A vállalatok 57 százaléka kisebb költségvetésből gazdálkodhat, mint tavaly, ráadásul 40 százalékuknál teljesen leállították a munkaerőfelvételt is -–- derült ki a Randstad 2011-2012-es fizetésekkel, juttatásokkal és munkahelyi trendekkel kapcsolatos kutatásából, amelynek eredményeit egy szakmai rendezvényen publikálták.

A jól képzett szakemberekre azonban most is nagy az igény: a gazdasági nehézségek ellenére a vállalatok 40 százaléka keres jelenleg is új munkatársakat, elsősorban szakmai tapasztalattal rendelkező, magasan képzett pénzügyi és IT szakértőket. "A felmérés adatai szerint pályakezdőként leginkább pénzügyi végzettséggel lehet elhelyezkedni. A mérnökök és informatikusok esetén már egyre fontosabb valamilyen speciális szaktudás megszerzése az egyetem után, a marketing és értékesítés területén pedig nagyon kis százalékban keresnek a cégek frissen végzett, tapasztalattal nem rendelkező jelentkezőket" -– árnyalta a képet Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója.


Nem egyforma vastag a boríték



Az adatok szerint a mérnökök és IT szakemberek, valamint a pénzüggyel foglalkozók keresnek a legjobban Magyarországon. Míg a pénzügyeseknél az azonos pozícióban dolgozók bére között viszonylag kicsi az eltérés (néhány magasabb pozíció kivételével), addig a sales/marketing területén már nagy szórást mutatnak a fizetések. Egy brand manager bére például bruttó havi 260 000 forinttól 1 100 000 forintig terjedhet, egyes magasabb pozíciókban még ennél is nagyobb eltéréseket mutatnak az adatok. "A fizetés természetesen függ a vállalat méretétől és a felelősségtől is: nem mindegy, hogy valaki egy helyi cég brand managere, vagy egy nemzetközi vállalatnál, akár regionálisan tölti be ugyanezt a pozíciót" -– magyarázta Baja Sándor.

A felmérésből az is kiderül, hogy nem csak hazánkban, hanem a világ más országaiban is a bónusz számít a legvonzóbb juttatásnak. Azonban míg külföldön a felmérésben részt vevő vállalatok 60 százaléka biztosít valamilyen egészségbiztosítást a munkavállalóinak, addig Magyarországon csak 34 százalék. "Hazánkban a prémiumok rendszere mellett főként a versenyképes fizetéssel és karrierlehetőségekkel próbálják megtartani a munkatársakat a vállalatok, pedig érdemes lenne hosszabb távú juttatásokban -–például önkéntes nyugdíjpénztári befizetésekben és egészségbiztosításban -–is gondolkodnia a HR szakembereknek" -– mondta a rendezvényen a Randstad ügyvezető igazgatója.

A Randstad 2011. október és 2012. február között gyűjtött adatokat a fizetésekről, juttatásokról és munkahelyi trendekről szóló kutatáshoz. A felmérés során 13 ország 1799 HR döntéshozóját kérdezték meg az emberierőforrás-gazdálkodás kihívásairól, a vállalat munkaerő-politikájáról és a fizetésekről. Magyarországon 68 HR szakember vett részt a kutatásban, 72 százalékuk 50 millió eurónál kisebb éves árbevétellel rendelkező vállalatoknál dolgozott. A felmérés nem reprezentatív, de tükrözi a legújabb trendeket a számítástechnikai, a gyáripari és a pénzügyi szolgáltatásokat nyújtó cégeknél.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hibázik az AI alapú toborzás is - könnyen kerülhetnek süllyesztőbe a legjobb jelöltek

A mesterséges intelligencia (AI) alapú toborzási szoftverek miatt sok potenciális jelölt is kieshet a rostán a kiválasztás folyamata során. Sok... Teljes cikk

Ezért fontos, hogy a toborzó kommunikáció ne csak a fiataloknak, hanem szüleiknek is szóljon

A cégeknek érdemes részt venni a duális képzésben, hiszen a tanulók jelentős része a duális képzőhelyén szereti meg igazán a szakmáját és... Teljes cikk

Miért fukarkodnak a munkáltatók az állásinterjún adott visszajelzésekkel?

Jó ötlet-e az állásinterjú végén megkérdeznie a pályázónak, hogy milyennek látták a teljesítményét, milyenek az esélyei? Jogában áll-e... Teljes cikk

Kapcsolódó hírek