Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

A BKV elvesztette végkielégítési pereit

Az Index információi szerint a BKV jogerősen is elvesztett a háromból két próbapert, amelyeket a 2007 és 2008 között kifizetett végkielégítésekkel kapcsolatban indított.

A hírportálon pénteken megjelent cikk szerint a BKV azt kérte a bíróságtól, hogy állapítsa meg, a végkielégítések összege, amely fejenként több tízmillió forint volt, a jó erkölcsbe ütközik.

Emlékeztettek arra, hogy a közlekedési társaság 31 volt vezetőjének végkielégítése ügyében, 2009 novemberében indított megállapítási pert, ebben kérték volna a jó erkölcsbe ütközés kimondását. Ezeket a pereket első és másodfokon is elutasították, ezután három próbapert kezdeményezett a BKV, ebből kettőt a napokban jogerősen is elvesztettek - írta az Index. A bíróság azzal utasította el a BKV keresetét, hogy a kifizetett összegek nem ütköznek a jó erkölcsbe.

A társaság mintegy százmillió forint végkielégítést fizetett ki 31 volt vezetőjének, az ezekről szóló szerződések többségét Balogh Zsolt és Antal Attila korábbi vezérigazgatók kötötték. A végkielégítések visszakövetelésére 2,5 millió forintot költött a BKV.

A közlekedési cég az Indexnek megerősítette, hogy két próbapert elvesztettek, a harmadik a BKV közlése szerint még folyamatban van.


  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk