kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

A dolgozók több mint tíz százalékát elküldi az Air France

Két év alatt több mint tíz százalékos leépítést tervez az Air France: a francia légitársaságánál 2013 végéig megszűnő 5.122 állás egyharmada a nyugdíjba vonulókat érinti, kétharmadára pedig önként távozók jelentkezését várják - erősítette meg a vezetőség az üzemi tanács csütörtöki ülésén a hetek óta keringő számokat.

Az intézkedést azzal indokolták, hogy a cég terveiben szerepel, hogy 2014 végéig húsz százalékkal növelik a gazdasági hatékonyságot. Ennek keretében 2011 decembere és 2013 decembere között 5.122 munkahelyet megszüntetnek a 49.301-ből. Az Air France szerint a leépítés 1.712 olyan munkahelyet érint, amelyikből nyugdíjba vonul valaki, és a helyét nem töltik be. A további 3.410 megszűnő állásból 2.056 a földi személyzetre vonatkozik.

A 15 százalékban állami érdekeltségű légi közlekedési vállalat jelezte: amennyiben sikerül a leépítés menetéről megegyezni a szakszervezetekkel, nem lesz 2013 végig - az önkéntes távozókon kívül - elbocsátás, s amennyiben a húsz százalékos javulást eléri a cég, 2014-től már önkéntes távozásokra sem kell számítani.

A leépítések a mintegy 30 ezer fős földi személyzet körében kezdődnek el, de később érinteni fog 904 légi kísérőt és 405 pilótát is, nekik elsősorban részállásokat fognak ajánlani - hangsúlyozta az Air France.

Az üzemanyagár emelkedésével és a légitársaságok között egyre erősödő versenyben az Air France-KLM csoport különösen nehéz helyzetbe került: a tavalyi évet 800 millió eurós veszteséggel és 6,5 milliárd eurós adóssággal zárta.

A legjelentősebb európai légi közlekedési csoportnál januárban elindított felzárkózási program a leépítéseken kívül 2 milliárd eurós megtakarítást irányoz elő 2015-ig, befagyasztja a munkafelvételt, és az Air France fapados leányvállalata, a Transavia megerősítését írja elő.

A vezetőség és a szakszervezetek között még egy hétig tartanak az egyeztetések, a véglegesített programot június 28-án írják alá a felek. Megegyezés hiányában a vezetőség a jelenlegi szerződési kereteket felmondaná és 15 hónap állna a rendelkezésre az új kollektív szerződés kialakításához. Legkevésbé a pilóták hajlandók elfogadni a feltételeket, már több szakszervezetük is jelezte: sztrájkra készülnek.

Az elmúlt húsz évben az Air France leépítés nélkül oldott meg minden átszervezést és takarékossági programot, ez az első alkalom, hogy a munkahelyek tömeges megszüntetéséhez folyamodik.

A párizsi CAC-40 kedvezően fogadta a csütörtöki bejelentést, az Air France-KLM indexe 7,65 százalékkal 3,40 euróra emelkedett, miközben a tőzsde mutatója 0,40 százalékkal csökkent.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk