Megjelent: 12 éve

A munkaruhák adományként érkeznek a kórházakba

Ne tévesszen meg senkit, ha egy magyar kórházban német vagy angol nevet olvas egy orvos vagy nővér köpenyén, esetleg egy külföldi intézmény nevét látja a kórházi ágyneműjén. A betegágyak mellett ugyanis kórházi textíliák, ezen belül is munkaruhák érkeznek a legnagyobb tételben adományként a nyugat-európai kórházakból - cikkezi a Világgazdaság.

Becslések szerint milliárdos nagyságrendű használt egészségügyi gép, berendezés jön be még napjainkban is külföldről, annak ellenére, hogy ez igazán a kilencvenes évekre volt jellemző. Akkor gyakorlatilag bármit elfogadtak adományként a kórházak. Ma már azonban, az elmúlt csaknem két évtized fejlesztéseinek köszönhetően az intézmények válogatósabbak lehetnek -–- mondta a Világgazdaság érdeklődésére a Magyar Kórházszövetség elnöke. Rácz Jenő hozzátette: a használt-import visszaesésében az is szerepet játszik, hogy sok esetben jelentős összegeket kellett a kissé leharcolt gépek használhatóvá tételére fordítani. Miként az is, hogy az adományozók már nem olyan nagylelkűek, és az elszállítást nem finanszírozzák, miközben ez gyakran többe kerülne, mint maga a szállítmány. Ez alól a betegágy és a kórházi textília a legjellemzőbb kivétel, mindkettő nagyon kell, és még használtan is jó minőségben érkezik hazánkba.

Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk