Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

IT Services: 2013-ig kétszáz új munkahely

A gazdasági-pénzügyi válság ellenére az elmúlt öt esztendőben töretlenül fejlődött az IT Services Hungary debreceni telepe: a helyi tudásparkban öt évvel ezelőtt, 14 fővel megnyitott telephelyen ma már 1.200-an dolgoznak - közölte Harman András, a szolgáltatási központ vezetője.

EHarman András emlékeztetett rá, hogy cégük Budapest után 2007 júniusában nyitotta meg második szolgáltató központját Debrecenben, ahonnan az informatikai szolgáltatások teljes spektrumát nyújtják a nap 24 órájában nemzetközi ügyfeleiknek.

Harman András különösen fontosnak nevezte, hogy debreceni szolgáltató központjuk a gazdasági-pénzügyi válság időszakában is évi 300-400 új dolgozóval folyamatosan bővült, s 2013 végéig további 200 új munkahelyet létesítenek.

A Debreceni Egyetem (DE) és az üzleti szféra együttműködésén alapuló tudásparkban lévő tízezer négyzetméteres irodaépületüket 4 milliárd forintos beruházással alakították ki, s 2009-ben vették birtokba - idézte fel a szolgáltató központ vezetője, megjegyezve, hogy a magas fokú adatbiztonsági és technológiai követelmények kielégítéséről 400 ezer méter kábel gondoskodik.

Harman András hozzátette: egy országos felmérés szerint a németül és angolul beszélő, informatika iránt érdeklődők körében cégük a legismertebb vállalat és a harmadik legvágyottabb munkáltató. Együttműködésük van a Debreceni Egyetemmel, amelynek kihelyezett tanszéke működik az IT Services szolgáltató központjában. Három debreceni szakközépiskolával is együttműködnek.

A 90 százalékban nemzetközi - főként német, angol és más európai országokban lévő cégeknek - informatikai szolgáltatásokat nyújtó IT Services harmadik magyarországi szolgáltató központját júliusban Pécsett nyitották meg. Éves árbevételük meghaladja a 20 milliárd forintot - mondta el az MTI érdeklődésére Harman András.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk