Megjelent: 12 éve

Nem boldogítja a munka az amerikaiakat

Abban az országban, ahol milliókra rúg a munkanélküliek száma, azt várnánk, hogy akinek van állása, örül neki. Egy kutatás azonban rámutat, a többséget egyáltalán nem boldogítja a munkája - írja az ELTE Társadalomtudományi Kar hírlevele.

images

Nem csak a gyorséttermi dolgozók, de a fehér galléros munkavállalók is elégedetlenek a Yahoo! Finance és a PARADE magazin közös felmérése szerint. A 26 ezer amerikai munkavállaló bevonásával készült vizsgálat szerint ugyanis a megkérdezettek 60 százaléka másik állást választana, ha tehetné.

A kutatást elemző szakértők szerint az elégedetlenség oka, hogy sokan hiába reménykednek az előléptetésben. Hogy az előrelépés miért nem sikerül a dolgozóknak, arra választ jelenthet, hogy míg 27 százalék úgy véli, a kemény munka, 18 százalék szerint a kezdeményezőkészség, 4 százalék szerint a kreativitás visz előbbre, addig a többség, 51 százalék szerint a cégen belül helyezkedésen, a "belpolitikai" viszonyokon múlik az, kit léptet elő a vezetőség.

Bármennyire is utálják a munkájukat, a dolgozók többsége további hosszú munkavégzésre számít. A munkavállalók 33 százaléka reméli csak, hogy 65 éves kora előtt nyugdíjba mehet, 15 százalék bízik benne, hogy 65 évesen nyugdíjazzák, minden második válaszadó azonban úgy számol, ennél is tovább dolgozik majd. Utóbbiak valamivel több, mint fele reméli, hogy 66 és 70 éves kora között kiléphet a munkaerőpiacról.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk

Sztrájkot hirdettek szerdára a román postások - kétharmaduk minimálbérből él

Romániában kétórás figyelmeztető munkabeszüntetést tartanak szerdán 8 és 10 óra között a bérezésükkel elégedetlen és a lejárt kollektív... Teljes cikk