kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 12 éve

Szrájkolhatnak a közmunkások

Munkabeszüntetést is kilátásba helyez január 1-jétől a Közmunkások Szakszervezete arra az esetre, ha az őszi parlamenti ülésszak során, a költségvetési vitában nem sikerül elfogadtatni ötpontos javaslatcsomagját - erről Nyakó István, az MSZP országgyűlési képviselője beszélt szerdán sajtótájékoztatón Debrecenben.

Az ellenzéki politikus, aki a szervezet társelnöke, megismételte a közmunkások helyzetének javítására kidolgozott javaslataikat, majd hozzátette: baloldali kötődésű a szakszervezet, de a nehéz helyzetben élő közmunkások érdekében más pártok részvételét is várják, a Jobbik kivételével.

Nyakó István felhívta a figyelmet, hogy a szakszervezetbe csak azokat várják, akik valóban dolgozni szeretnének, "akik csak a segély miatt vesznek részt a programban és csak a lapátot támasztják" csak rossz képet festenek a közmunkások egészéről.

Reményeik szerint a jelenlegi 2500-as taglétszám év végéig jelentősen bővül, hiszen - mondta - csak tömegesen fellépve van esélyük a helyzetük javítására.

Nyakó István korábban a szakszervezet nevében kérte a korábbi, 13.200 forinttal nagyobb összegű ellátás újbóli folyósítását a közmunkásoknak, azt, hogy minden családból legalább egy főt egész évben napi 8 órában foglalkoztassanak. Javasolta a bérek havi folyósítását a heti fizetés helyett, továbbá a szakmunkás tanulók közmunkaprogramba való gyorsabb bevonását, és hogy a közmunkásokat is a munka törvénykönyve szerinti jogok illessék meg.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk