Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 11 éve

Az NGM szerint súlyos tévedés, hogy eltűnt 240 ezer adófizető

Magyarországon a legálisan foglalkoztatottak száma az elmúlt években nőtt - hangsúlyozza a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteki közleménye, amely szerint súlyos szakmai tévedésen alapul az a sajtóhíresztelés, amely azt sugallja, hogy "eltűnt 240 ezer adófizető".

A tárca szerint a Napi Gazdaság pénteki cikke valóban az szja-bevallások alapján közölt statisztikai adatokból indult ki, az éves adatok összehasonlításakor azonban figyelmen kívül hagyta az adott évi jogszabályi környezetet, ezáltal hibás következtetésekre jutott.

A cikk az NGM közleménye szerint tévesen hivatkozott az szja-bevallást benyújtók számára, mivel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) statisztikájából idézett adatok az összevont jövedelmet vallókra vonatkoztak. A csökkenés így nem a bevallást benyújtók számában, hanem az összevonás alá eső jövedelmet vallók számában mutatkozott a vizsgált időszakban.

Az írás megfeledkezett arról, hogy az adóterhet nem viselő járandóságok (például nyugdíj, ösztöndíj) fogalma - adójogi kategóriája - az arányos egykulcsos adóztatás bevezetésével párhuzamosan megszűnt. Ezáltal azok a magánszemélyek, akik korábban csak ilyen jogcím miatt szerepeltettek adatot bevallásukban, kikerültek az összevont jövedelmet bevallók köréből. Tehát a jogszabályváltozás következtében mintegy 150 ezer ember bevallási kötelezettsége szűnt meg, anélkül hogy a munkaerő-piaci helyzetükben változás állt volna be - emeli ki a közlemény.

A tárca szerint a cikk írója figyelmen kívül hagyta azt is, hogy 2011-től az egyszerűsített foglalkoztatottak esetében csak akkor keletkezett a magánszemélynek összevont jövedelme, ha annak éves összege meghaladta a 840 000 forintot. Ezen összeghatár alatt az ilyen foglalkoztatottnak (például az idénymunkásoknak) bevallást sem kellett benyújtaniuk. Az adatszolgáltatások alapján 2011-ben átlagosan több mint 100 ezer ember szerzett ilyen jogcímen jövedelmet.

Az NGM közleménye szerint a bemutatott összefüggések egyértelműen rávilágítanak arra, hogy a cikk következtetései minden alapot nélkülöznek.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk