kapubanner for mobile
Megjelent: 11 éve

Bajnai: Ötvenezer munkahely fog még eltűnni a versenyszférából

Nincs hitel, nincs tőke, a versenyszférában kevesebb a munkahely, és mintegy ötvenezer munkahely fog még eltűnni a versenyszférából a következő két-három évben a Fidesz-kormány legutóbbi intézkedések miatt - mondta az Index-nek adott interjújában Bajnai Gordon volt miniszterelnök.

Bajnai Gordon úgy látja, az országból menekül a munkahelyteremtő pénz. "A beruházási ráta már 14 százalék alatt van, ami azt jelenti, hogy az éves értékcsökkenésnél kevesebbet fektetnek be a gazdaságba. Nem egyszerűen nem nő a termelés bázisa, hanem szűkül. Ahogy a három-négy éve eldöntött Audi, Mercedes, Opel beruházások most lépnek be a gazdaságba, úgy a most kivont, vissza nem forgatott pénzek majd három-négy év múlva mutatják meg nagyon káros hatásukat: munkahelyekben, nemzeti össztermékben, adóbevételben, exportban" - fogalmazott a volt miniszterelnök, hozzátéve: ez volt az egyik utolsó csepp a pohárban, amiért nem várt tovább a politikai szerepvállalással.

Mint az Index-nek mondta: nincs hitel, nincs tőke sincs, a versenyszférában kevesebb a munkahely, és az előrejelzéseik szerint mintegy ötvenezer munkahely fog még eltűnni a versenyszférából a következő két-három évben a legutóbbi intézkedések miatt. Bajnai Gordon szerint a költségvetési hiány három százalék alá csökkentése látszólagos, nem fenntartható. Hozzátette: egyszeri intézkedésekkel csökkentették a hiányt, például a magánnyugdíjpénzek államosításával. "Ezek a megtakarítások azonban a később nyugdíjba vonulóknak akár a nyugdíjuk 20-25 százalékát fedezték volna. Így a mostani kormány nem egy plusz havi, hanem 2,5-3 havi nyugdíjat vett el a majdani nyugdíjasoktól" - vélekedett.

Szerinte a legutóbb bejelentett lépések látványosan megölik a gazdasági növekedést. "Amennyivel csökkentik a hiányt, annyival rontják a növekedést, és a kisebb növekedés miatt nem fog bejönni annyi bevétel sem. Ez egy lefelé haladó spirál, amit a kormány dilettáns gazdaságpolitikája okoz" - fogalmazott Bajnai.

Index/Világgazdaság Online
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk